Elfogadjuk egymást sors helyett:
alig értjük már, minek-mit.
Élünk változatlan. Meglehet,
asztalunk-székünk öregszik.
De a lányunk, nézd, kinyitja már
egyedül az ajtó szépen.
Szerelmünk mottója körbejár,
ártatlanság nagy szemében.
Olyan szörnyen köznapi, ezért
oly szörnyen felfoghatatlan
ingoványba süpped évre év,
menthetetlen fogyva lassan.
Csak a szív nem adja meg magát,
visszahúz oda ma is még,
hol szerelmünk érlelt gabonát,
mint nem gyógyuló betegség,
mely átjár, édes kínokat
sajdít, s szíved egyre könnyebb…
S ha földre rogyok súlya alatt,
legalább tudom, mi öl meg.
Tandori Dezső fordítása
Gleb Gorbovszkij: Ketten
Feleségét nem látta tíz éve.
Éjjel jött meg.
Kopottan, sután.
De nem külországból hazatérve,
nem is hosszú háború után.
Csak úgy elment egyszer a világba,
jószerencsét űzni,
könnyű pénzt.
Elpazalta erejét – hiába.
Hazajött.
Ó istenem… No nézd!
Mint egy film. A nő kövülten áll.
Nézi férjét csüggedten. Leülnek.
Megbocsátott ő ennél különbet!
Bor is kerül. „Aljona, igyál...”
Vastag derék. Zsírpárnák.
Igen…
Tíz év. Merre lelni meg a múltat?
Ugyan melyik
réteg alatt nyughat
a törékeny régi szerelem?
Most poharát bámulja a nő.
Mintha más bolygó
lakója volna.
Forgolódik köztük hánytorogva
az idő.
Az óceán-idő.
Rab Zsuzsa fordítása
Ellen Niít: Ez a föld
„...hogy mívelné a földet,
Amelyből vétetett vala...”
Mózes 1. 3. 33.
Ez a föld
tele szedetlen krumplival,
az enyém.
Ez a vadvizes, sovány rét,
csenevész, gyér boglyáival,
az enyém.
Ez az aszatos, köves szántó,
ez a szulákos útszél,
ez az ingovány,
ez a holt mocsár
az enyém.
Felelek értük.
Felelnek értem.
*
Az utam itt ered.
Zsombékról zsombékra lépek
földem puha héján,
mocsárszemek: lihogók körülöttem,
és napfényes meder.
Jobb-e vajon a só-kiverte
zsombékok biztonsága
a lihogók napos szeménél?
*
Ez volt a dolgom -
a sáros földből felszedni a krumplit.
Derekam hétrét, tíz ujjam a földben.
Fakó-szürke sőben ázó
ponyva
a vállamon.
Meg kellene vetnem
ezt az esőtől szürke szüretet,
vagy szeretnem
hátam görnyedt ívét?
*
Ez volt a földem -
borzas aszat, mészkő-kavics,
termőföld, egy maroknyi,
tózegmocsár, pólingok füttye fölötte,
út menti bozót dzsungele,
málnaindát fogjtogató szulák.
A szulák világító virága
fehér és tiszta.
Mintha nem sejtené,
mit művel a szára.
*
A mészkő méhébe
magot vetettem,
kihajtottam a semlyékre a nyájat.
Megyek haza.
Fülemben pólingok szava,
lábam alatt szúrós aszat,
szívem fölött szulák virága.
Hogy is gyűlölném a szulákot?
Mért átkoznám a lankák kavicsát?
Mért vágyódnék a pálmaerdők édenébe,
áhítoznék zsíros feketeföldre?
Az utam itt ered.
Ez volt a dolgom.
Ez az én földem.
Felelek érte.
Ő meg
felel értem.
Rab Zsuzsa fordítása
