MÁSODIK FELVONÁS, HATODIK KÉP
AUGUSZTUS TIZENNYOLCADIKA, PÉNTEK
 |
| Algimantas Svegzda: Nyár |
Nyári vendéglő Kalinov Városparkjában. Terasz a Volga felett. Néhány asztalka. Vegyes társaság. Az egyik asztal szabad - efelé igyekszik a belépő Tamara Nyikolajevna és Palcsikov.
PALCSIKOV Üres asztal.
TAMARA Hihetetlen.
PALCSIKOV Üljön le gyorsan.
Leülnek az asztalhoz.
TAMARA Mint a mesében.
PALCSIKOV Kíváncsi vagyok, hogy lesz tovább.
TAMARA Meglátjuk.
PALCSIKOV Meglátjuk. De én most ennék inkább.
TAMARA Nem lehet mindent egyszerre. Maga fegyelmezetlen egyéniség.
PALCSIKOV Nincs igaza. Én fegyelmezett vagyok. De éhes egyéniség.
TAMARA Én is éhes vagyok. De jókedvű.
PALCSIKOV Én is az vagyok. De ha adnak egy szelet húst, még jobban felvidulok.
TAMARA Odanézzen... Jön.
PALCSIKOV (az odalépő felszolgálónőnek) Jó napot!
FELSZOLGÁLÓNŐ (rosszallón) Jó napot! Miért ide ültek?
PALCSIKOV Nagyon megtetszett itt.
FELSZOLGÁLÓNŐ Ennél az asztalnál nincs kiszolgálás.
PALCSIKOV Miért nincs? Olyan szimpatikus asztal.
FELSZOLGÁLÓNŐ Ez személyzeti asztal.
PALCSIKOV Mi meg neves művészek vagyunk.
FELSZOLGÁLÓNŐ Cirkuszosok?
PALCSIKOV Persze. Ő műlovarnő. Én pedig bűvész vagyok.
FELSZOLGÁLÓNŐ Azt hittem, bohóc. A társulatuk már egy hete itt van. Pedig Kalmovba ritkán jön cirkusz.
PALCSIKOV Eztán majd gyakrabban jövünk.
FELSZOLGÁLÓNŐ Ennek örülök. (Elmegy.)
PALCSIKOV (aggodalmasan) Most hová ment?
TAMARA Szerintem rendőrért.
FELSZOLGÁLÓNŐ (visszajön) Jól van, rendelhetnek. Tessék az étlap. Mit kérnek?
PALCSIKOV Mi van?
FELSZOLGÁLÓNŐ Már csak vagdalt hús. Vegyes körettel.
PALCSIKOV Vegyes köretet minél többet. Előételnek meg húsos hidegtálat.
FELSZOLGÁLÓNŐ (Tamarának) És ide?
TAMARA Ugyanazt.
FELSZOLGÁLÓNŐ Értem. Hogy egyik se rövidüljön meg. Italt?
PALCSIKOV (elegánsan) Pezsgőt!
TAMARA Térjen észhez, Lavrentyij Jegorovics.
PALCSIKOV Tamara, ne ellenkezz! Már felléptünk... a műsor elején. Holnapig szabadok vagyunk.
FELSZOLGÁLÓNŐ Az ételre várni kell. A Városparkban ez az egy étterem van. Láthatják, mennyire tele vagyunk. (Elmegy.)
PALCSIKOV Azt hiszem, megszeretett bennünket.
TAMARA Nem vagyok meggyőződve róla. (Körülnéz.) Kellemes hely ez... A Volga... Fények...
PALCSIKOV Elegáns zenekar.
TAMARA Milyen szerencse, hogy messze ülünk tőle.
PALCSIKOV Jól megvacsorázunk, aztán táncolunk.
TAMARA Tud shake-et táncolni?
PALCSIKOV Amit csak akar, azt táncolok.
TAMARA De tud?
PALCSIKOV Nem. Nem tudok. Mit nevet?
TAMARA Rettentő jókedvem van ma.
PALCSIKOV Nekem is. Nem tudom, miért, de szörnyű jókedvem van.
TAMARA Alighanem kötözni való bolondok vagyunk. Alighanem.
PALCSIKOV Kötözni valóbbak már nem is lehetnénk.
TAMARA Mégis, azt hiszem, nagyon elfáradtunk. Nehéz három nap volt.
PALCSIKOV A mai a legnehezebb.
TAMARA (vidáman) A városi tanácsban alaposan kitombolta magát Balaba elvtársnál.
PALCSIKOV (visszagondol az elmúlt napra és hirtelen feldühödik) A szerencsétlen! Lám csak, elhatározta, hogy belombosítja az új lakónegyedet — mert kiirtottak körös-körül minden akácot, berkenyét, zelnicemeggyet... Hoztak helyettük az erdőből, de a városban nem éltek meg! Most meg a ligetünknek álltak neki! Micsoda emberek — nekik csak az a fontos, hogy ma érdemeket szerezzenek, a holnapra nem gondolnak.
TAMARA (kis hallgatás után) Igen... Nem akármilyen nap ez a mai, Lavrentyij Jegorovics.
PALCSIKOV Bezzeg ez az este!... (Felélénkülve.) Felültünk az óriáskerékre — egy. Aztán a körhintára — kettő. A „Varázshinta" attrakció — három. A céllövölde — négy. Végül a söröző — öt...
TAMARA A sörözőt csak nem számítja attrakciónak?
PALCSIKOV Hát a sor? A hosszú sor a söröző előtt? Az nem volt attrakció?
TAMARA Talán az volt.
PALCSIKOV No látja! Szóval a sor a söröző előtt - öt!
TAMARA Hát a görbetükör-szoba?
PALCSIKOV Míg élek, nem felejtem el. Micsoda ábrázata volt... a hosszító tükörben...
TAMARA És maga? Különösen abban a tükörben, amelyikben mindenki kövér. Iszonyú volt az arcocskája.
PALCSIKOV No jól van, elég a hahotából.
TAMARA (nevetve) Nem tehetek róla... rám jött a nevetés.
PALCSIKOV Hagyja abba, de rögtön... Már néznek bennünket... (Ő is nevetni kezd.)
TAMARA (csillapodva) No, most meg maga kezdi... Hagyja abba, nem illik...
Mind a ketten nevetnek.
PALCSIKOV (fuldokolva, nevettében) Nézze csak - ott annál az asztalnál, az a sárga inges kiköpött De Funes.
TAMARA (hahotázva) Kicsoda?
PALCSIKOV De Funes. Francia komikus. (Megint kitör belőle a nevetés.)
TAMARA Bámulatosán hasonlít... Hagyja abba, mert még kivezetnek innen.
PALCSIKOV (csillapodva) Rám ragad a nevetés.
TAMARA Rám is. (Elgondolkodva.) Hát azt tudja, hogy mi kikhez hasonlítunk? Két kis emberkéhez, akiket eddig bezárva tartottak... aztán hirtelen szabadon engedtek... Most nyargalásznak a zöld fűben, táncolnak, bukfenceznek... PALCSIKOV Szegény kis emberkék...
TAMARA Halkabban... Jótevőnk közeledik.
FELSZOLGÁLÓNŐ (hozza a rendelést) Hideg húsostál - kétszer. A pezsgőt a konyhában nyitottam ki, mert a múlt héten egy vendégnek a szemébe lőtt a dugó.
PALCSIKOV Kellemetlen lehetett.
FELSZOLGÁLÓNŐ A konyhán azt mondják, hogy van a műsorukban egy ördöngős fickó, aki hátrafelé biciklizik. Nem maga az?
PALCSIKOV Én megpróbáltam hátrafelé... Nehéz... Nem sikerült.
FELSZOLGÁLÓNŐ A szakácsunk sokat nevetett rajta. (Elmegy.)
PALCSIKOV No, Tamara, lásson neki! Különben megeszem magam az egészet.
TAMARA Nem hagyom ám! Én is falánk vagyok.
Esznek.
PALCSIKOV No, milyen?
TAMARA Nem is olyan rossz.
PALCSIKOV És akármilyen furcsa, élvezetet okoz. Sőt! (Tölt a pezsgőből.) Igyunk az emberkékre, akik a zöld fűben bukfenceznek.
TAMARA Valamennyiükre!
A teremben Snejder jelenik meg, elmegy az asztaluk mellett.
PALCSIKOV (vidáman) Borisz, nyisd ki a szemed... Mi vagyunk, Borisz!
SNEJDER Hihetetlen! Akárhová néz az ember — mindenütt Palcsikov! Jó estét, jó estét, Tamara Nyikolajevna!
PALCSIKOV Hogy kerülsz erre a dicső székhelyre?
SNEJDER Tegnap sürgősen idehívtak egy beteghez. Komplikált eset. (Egy kis szünet után.) Egész nap nem ettem.
PALCSIKOV Ülj le hozzánk. Pezsgőnk van.
SNEJDER Te kalandor! Egy pillanatra leülök. Nem vagyok egyedül, a kerületi egészségügy helyi vezetőjével tivomyázom. Gyönyörű szép nő különben. A hetven évéhez képest pompásan fest.
PALCSIKOV Úgy látom, többet ittál a kelleténél, Borisz.
SNEJDER Csak egy csöppecskét ittam... Esküszöm! Nehogy elszóld magad Inna előtt! Hogy van Mefisztó, Tamara Nyikolajevna?
TAMARA Csúnyán megsérült a jobb füle. S
NEJDER Szegény kutyus. Különben, mindnyájunk sorsa kifürkészhetetlen. Mulatságosan bonyolult az élet. (Egy kis szünet után.) Megtudtatok valami érdekeset?
PALCSIKOV A hídépítésnél minden a régiben. Rendetlenségek... Itt azonban, Kalinovban, mintaszerű az építkezés. Nem lehet belekötni semmibe. Mégis - az erdőt pusztulás fenyegeti.
TAMARA Igen, mégis... Milyen gyönyörű fenyves! Amikor beléptünk a fák közé, szinte elbódultam a gyantaillattól.
PALCSIKOV Nem, ennyi szépséget nem engedünk tönkretenni. (Tamarához, vidáman.) Ha otthagyjuk a fogunkat, Tamarácska, akkor se engedjük! Helyes?
TAMARA Az emberek sem értenek egyet vele - sehol, ahol csak jártunk.
PALCSIKOV (Snejderhez) Tamara egy fél füzetet teleírt.
SNEJDER Most aztán ne engedj. Vágj oda Kovaljovnak! De erélyesen!
TAMARA Nem szereti Kovaljovot, Borisz Iszajevics?
SNEJDER (Palcsikovra mutat) Legnagyobb szerencsétlenségemre őt szeretem, Palcsikovot. De az is lehet, hogy szerencsémre. Minden szörnyen zavaros, mint mindig. Vagy nem?
PALCSIKOV Többet kell enni, Borisz.
FELSZOLGÁLÓNŐ (odalép) A vagdalt hús elfogyott.
PALCSIKOV Hát vegyesköret van?
FELSZOLGÁLÓNŐ Húsgombócot tudok hozni.
PALCSIKOV Cipelje!
FELSZOLGÁLÓNŐ (Snejderre mutatva) Ez a polgártárs is a cirkuszukból való?
PALCSIKOV Hogyne! Ő akrobata. Dobbantódeszkáról ugrál.
FELSZOLGÁLÓNŐ Kiszolgáljam?
PALCSIKOV Köszöni. (A felszolgálónőre kacsintva.) Őt már kiszolgálták.
FELSZOLGÁLÓNŐ (barátian) Ne túlozzuk el. (Elmegy.)
SNEJDER Mit fecsegtél neki? Micsoda cirkusz? Miféle dobbantódeszka?
PALCSIKOV Majd holnap mindent megmagyarázok. Még titok, Borisz.
SNEJDER Te szélhámos... Veszedelmes dolog veled kezdeni.
TAMARA Egyáltalán, Lavrentyij Jegorovics roppant veszélyes egyén. Nálunk a szerkesztőségben minden nő megőrül érte.
PALCSIKOV Figyelem! De Funes közeledik.
Az étterem De Funes-re hasonlító vendége odalép az asztalukhoz.
VENDÉG (Palcsikovhoz) A meleg ételt még nem hozták, a hideg előételt már elfogyasztották, a hölgyük pedig unatkozik. Engedjék meg, hogy felkérjem táncolni.
PALCSIKOV Parancsoljon.
TAMARA (feláll az asztaltól) Örömmel.
VENDÉG Annál inkább.
Lassú keringő hangzik fel. Táncolnak.
SNEJDER (Pezsgőt tölt magának.) Kedvesen táncol ez a Tamara.
PALCSIKOV Megjárja.
SNEJDER Tetszik neked?
PALCSIKOV Helyes nő.
SNEJDER Viszontérzelmeit, azt mondják, nem nehéz felkelteni.
PALCSIKOV (nyugodtan) Lehet.
SNEJDER (megborzadva) Csak nem?
PALCSIKOV Epikurosz filozófiáját követi. (Hirtelen megsajnálja Snejdert.) Mit lógatod az orrodat?
SNEJDER Lógatom? (Újra tölt magának a pezsgőből.) Tegnap egy sürgős esethez hívtak. Ott üldögéltem velük késő éjjelig. (Keserű nevetéssel.) Beleadtam minden erőmet. És képzeld, meghalt. Három órával ezelőtt. Rokonszenves legényke. Volt - nincs.
PALCSIKOV Ez megesik.
SNEJDER Ne haragudj... (Mosolyogni próbál.) Nagyon tetszik neked Tamara?
PALCSIKOV Helyes nő.
SNEJDER (felhajtja a pezsgőt) Néha eszembe jut Inna - és úgy elszomorodom. Ha nem szül két gyereket... ha nem így fordul... többre vitte volna a színpadon... Emlékszel, hogy táncolt - milyen lelkesülten! Mégiscsak többre vitte volna... (Felkiált.) Többre!
PALCSIKOV Bizonyára.
SNEJDER Kérlek, légy hozzá figyelmesebb. Úgy gondoskodik rólad!
PALCSIKOV Igen. Mint őrzőangyal áll a hátam mögött. Angyal - nem több.
SNEJDER Amikor elváltunk, valami megrendült bennem. Nem törekedtem többé semmire. Lejtőre csúszott az életem. Pedig én... Álmaim voltak, vágyaim! Ez a mai legényke is életben maradt volna talán, ha Inna mellettem van... Nem gondolod? Micsoda gondolat - életben maradt volna! Aznap, amikor elutaztatok, vége lett mindennek. Örökre.
PALCSIKOV Elég.
SNEJDER Nem, Lavrik, hidd el, olyan nagy szerencse, hogy találkoztam veled... Ez nekem többet jelent, mint bármi egyéb... Lényegében te állsz hozzám a legközelebb. Vagy nem?
PALCSIKOV Vagy igen. (Elmosolyodik, megsimogatja Snejder kezét az asztalon.)
SNEJDER Az pedig, ami köztem és Inna között volt, nem ismétlődhetett meg... Még álmodozni is nevetséges volt róla... A második házasságom színtiszta őrület volt... komédia, érted? Nem volt semmi értelme. És életem legboldogabb napja az volt, amikor visszatértem hozzátok.
PALCSIKOV Nagyszerű ember vagy, Borisz.
SNEJDER Úgy gondolod?
PALCSIKOV Becsületszavamra. Csak most már ne igyál többet.
SNEJDER Azám... Elpusztítottam az egész pezsgőkészletet. Különben, majd holnap folytatjuk... Remélem, nem felejtetted el, hogy Bellának születésnapja lesz.
PALCSIKOV Tudom.
A zene elhallgat. A De Funes-hez hasonlító vendég visszavezeti Tamarát az asztalhoz.
VENDÉG (Palcsikovhoz) Igazán lekötelezett. (Tamarát az asztalhoz ülteti.) Boldog voltam. Higgye el. (Elmegy.)
TAMARA (egy kicsit izgatott és valahogy ártatlanul, egyszerűen vidám) Nem táncol rosszul.
PALCSIKOV Kedves ember?
TAMARA Mulatságos. Borász. Moldvából jött ide, nem tudom, miért.
PALCSIKOV Tetszik magának?
TAMARA Talán. (Vidáman.) Reménytelen emberek nincsenek. Mindenkiből ki lehet csiholni a szikrát.
PALCSIKOV (szárazon) És ez magának bizonyára gyakran sikerül is.
TAMARA Mi van magával, Lavrentyij Jegorovics?
SNEJDER (zavartan) Én talán visszamennék a társaságomhoz. Az esti szárnyashajóval mennek haza?
PALCSIKOV A tízórással.
SNEJDER Akkor ott találkozunk. Au revoir. (Elmegy.)
TAMARA (nem mindjárt) Borzasztóan örülök, hogy elment.
PALCSIKOV Miért?
TAMARA Még magam sem tudom. Nem szeretném, ha visszajönne.
Újra rákezd a zenekar. A De Funes-hez hasonlító Vendég újra megjelenik.
VENDÉG Megengedi, hogy újra felkérjem a partnernőjét?
PALCSJKOV (nyomatékkal) Szó se lehet róla!
VENDÉG Bocsánat. (Eltűnik.)
TAMARA Miért bántotta meg?
PALCSIKOV (figyelmesen ránéz, elmosolyodik, végül nevetni kezd) Ne haragudjék, ostoba vagyok, Tamara Nyikolajevna. Roppant ostoba.
HETEDIK KÉP
AUGUSZTUS TIZENNYOLCADIKA, PÉNTEK
A már ismerős veranda Palcsikovék házában. Késő este. Inna a pamlagon olvas. A kert felől nyíló ajtón kopogtatnak.
INNA (feláll a pamlagról) Tessék!
Mihno lép be, kissé tétova.
MIHNO Jó estét!... Látogatásom, méghozzá ilyen késő órában, látom, elképeszti. Arról van szó, hogy nagyon várom Lavrentyij Jegorovics visszatértét. Estére meg kellett volna jönnie... Neki és Tamara Nyikolajevnának.
INNA Nem jöttek meg.
MIHNO Különben, sok minden visszatarthatta őket, persze.
INNA (nyugodtan) Csakugyan?
MIHNO (meglepődve a hangján) Vlagyimir Mihno vagyok. Talán még emlékszik rám. Kétszer is jártam itt a férjénél.
INNA Nagyon jól emlékszem magára, Vologya.
MIHNO Igen, igen... Furcsákat beszéltem akkor az asztalnál... Szégyellem magam, ha eszembe jut. Az utóbbi héten szinte nem ismerek magamra. Ez egészen megijeszt.
INNA Micsoda?
MIHNO Az embernek mindig hasonlítania kell önmagára.
INNA Ahhoz az kell, hogy ismerje is magát. De ez nem jellemző az emberre. Maga illúziókkal vigasztalja magát, Vologya.
MIHNO Mulatságos, én pedig azt gondoltam, hogy nincsenek illúzióim. Ez is baj, az is. Az ember abban hisz, amiben hinni szeretne.
INNA Úgy hallottam, nézeteltérései vannak Kovaljovval?
MIHNO Alighanem. A lapnál meglehetősen feszült helyzet alakult ki, és...
INNA Kovaljov nehéz ember.
MIHNO Nekem tetszik. Kovaljov tetszik nekem! De sajnálom.
INNA Sajnálja?
MIHNO Még mindig olyan benyomást kelt, mintha felfelé menne. De a látszat csal. Az ő ideje elmúlt.
INNA (nem mindjárt) Lavrentyij Jegorovics... nem ilyen?
MIHNO Ő nincs alárendelve az időnek. Kortalan ember. Nagyszerű ez! (Fellelkesülve.) Ha nekem sikerülne!
INNA No, és Tamara Nyikolajevna... érdekes egyéniség, nem gondolja?
MIHNO Érdekes? Nem... Nem is tudom. Inkább boldogtalan. Szeretem őt.
INNA Márminthogy... hogyan szereti?
MIHNO (nem mindjárt) Kétségbeesetten. (Gyorsan.) Megígérte, hogy telefonál — tegnap... Ma... De nem hívott. Nyilván történt valami. Hiszen kétségtelen, hogy történhetett.
INNA (higgadtan) Aligha. Nem történhet semmi. Már senkivel semmi nem történhet. Mindenütt nyugalom.
MIHNO (majdnem kétségbeesetten) Sok fölöslegeset összehordtam. (Az ajtó felé indul.) Bocsásson meg.
Kinyitja az ajtót, a kertből Kovaljov lép be. Kopogtatás nélkül.
KOVALJOV (némán nézi kettőjüket) Nem kopogtattam. Elnézést kérek. Hanem maga jó későn csatangol el hazulról, Mihno.
MIHNO Nem én egyedül.
KOVALJOV (élesen) Mit keresett itt?
MIHNO Tévedésben van. Nem a szerkesztőségben vagyunk.
KOVALJOV (odalép hozzá) Szórakoztatja, hogy pimaszságokat mondjon nekem, Mihno?
MIHNO Nekem pedig úgy rémlett, nem vagyok elég bátor hozzá, hogy szemébe mondjam az igazságot. Pedig azt érdemes volna.
INNA (kissé izgatottan) Mi van magával, Vologyenka?
KOVALJOV Nos... És hogy nevezik őt... a maga igazságát?
MIHNO Maga valami okból kiejtette a kegyéből Lavrentyij Jegorovicsot. A cikket én írtam, mégis Palcsikov ellen akar szankciókat alkalmazni... a lapnál mindenki erről beszél. Nem túlságosan igazságos, Alekszej Georgijevics! KOVALJOV Szinte élvezettel okozok magának csalódást, Mihno. (Kis szünet után.) Holnap már olvashatja az utasítást a maga elbocsátásáról.
MIHNO (hitetlenkedve, de majdnem kíváncsian) Ez... igaz? Nos — végre minden logikus lett. Úgy érzem, megnyugodtam. (Mosolyogva.) A mendemondák a lapnál többnyire légből kapottak. Jó éjszakát, Inna Szergejevna. (Az ajtó felé indul, de még visszafordul Kovaljovhoz.) Én azért a helyében mégsem bocsátanám el magamat. (Mosolyogva.) Nem. Semmiképp! (Kimegy.)
KOVALJOV (lassan leereszkedik egy karosszékbe) Átfáztam... Hűvös ma az éjszaka... Biztosan csak én érzem annak.
Hosszú hallgatás.
INNA (odamegy hozzá) Isten hozott, Aljosenka... régen találkoztunk... Nagyon régen.
KOVALJOV Jobb így. Magad mondtad.
INNA Talán jobb. Honnan tudhatjuk? (Elhallgat.) Ne bántsd Lavrikot, Aljosa... Te okosabb vagy nála. Annyira nem szeretném azt gondolni, hogy igazságtalan vagy hozzá!
KOVALJOV (hevesen hozzáfordul) Képes vagy feltételezni, hogy én... (Hűvösen és szilárdan.) Nincs ember, aki közelebb állna hozzám, mint ő.
INNA (szomorkás mosollyal) Lám, az a baj, hogy én valahogy nem mindig hiszem ezt el.
KOVALJOV (dühvel) Én szeretem őt.
INNA (lágyan) Szereted ezzel áltatni magad.
KOVALJOV Egy nő ezt nem értheti.
INNA (újra elmosolyodva) Lehet.
KOVALJOV Emlékszel az arcára, amikor megmondtam neki, hogy szeretlek? Szemérmesen és döbbenten nézett ránk... Várt. És amikor te úgy határoztál... amikor ráébredtél, hogy nem tudod elhagyni, ő még csak el sem ítélt engem... Sőt a barátságunk még mélyebb lett attól a naptól, mintha új szemmel látnánk és értékelnénk egymást.
INNA (keserűen) Szegénykém — szeretnéd, ha így történt volna... Nagyon szeretnéd, Aljosenka.
KOVALJOV (fellobbanva) De hiszen történhetett volna másképp is minden. Minden! Csak te nem szerettél. (Ránéz, halkan.) Sajnáltál, de nem szerettél... ugye?
INNA (kis szünet után) Már nem is tudom. Nem érdemes emlékezni rá. Valami színdarabból belém vésődött ez a mondat: „Még egy nappal halálunk előtt sem késő újrakezdeni az életet." Ostoba darab volt, ez a mondat is üres frázis. Túlságosan szép ahhoz, hogy igaz lehessen. Minden előre elhatározódott már, Aljosa, van sors, és azt senkinek sincs hatalmában megváltoztatni. (Mintha betanult szöveget mondana.) Ahogy a bolygóknak, az embereknek is megvan a maguk naprendszere, és mindegyikünk körül mellékbolygók keringenek — a hozzánk tartozók, a rokonok, a barátok... És akárhogy szeretné az ember, nem tud letérni a pályájáról, Aljosa, a halál vár ránk, az üresség, a holt térség.
KOVALJOV Azt akarod, hogy elhiggyem ? Majd elhiszem. Abban hiszek, amiben csak akarod. Tulajdonképpen mit kellene most kívánnom? Egyet biztosan — néha látni téged. Mint most. Többet nem kívánok.
INNA (szinte gyönyörködve benne) Úgy beszélsz, mint egy kis kamasz. (Mosolyogva.) Nem hiszek neked.
KOVALJOV Miért? Hiszen szeretlek. Emlékeimben. Igen — emlékeimben.
INNA (majdnem gyöngéden) És most miért jöttél?
KOVALJOV Nem tudok haragban lenni vele. Győzd meg, hogy egyezzék bele: költözzünk Moszkvába. Tovább kell lépni. Megállni végzetes lenne. Ebben a városban már jártunk — kipipálhatjuk. Egy hajszálon függ most minden, ostobaság magunkra haragítanunk a környezetünket. Lavrik makacs és nem akarja ezt megérteni... Nem is tudja! Hát mit tegyek — temessem el minden reményemet? Vagy menjek el egymagám... veszítselek el benneteket... mindkettőtöket?
INNA Hátha úgy jobb lesz! Szabad leszel, Aljosa... Lehet, hogy találkozol majd valakivel... Hiszen egyedül állsz — számodra még nincs elveszve semmi. Meg én nem is tudnám elhagyni ezt a várost... A növendékeimet... (Gyengéd mosollyal.) Az olyan szépen táncoló, kedves kislányaimat. Nem, Aljosenka, menj csak magad... Minden elfelejtődik...
Kovaljov Inna térdére hajtja a fejét. Az asszony a haját simogatja és csöndesen beszél hozzá, mintha altatná.
Talán nincs is mit elfelejteni. Csak álmodtad az egészet. Szépet álmodtál — ennyi az egész. És ne szomorkodj, kedvesem, az élet évről évre érthetőbb lesz és egyszer csak egészen világosan meglátod: üres minden, csak az ügy, csak a munka ér valamit, csak annak van igazi értéke, Aljosa. (Fanyar nevetéssel.) Az esztelenségeid pedig, a szerelem, a szenvedély, mindaz, ami felgyújtott... annyira hitel nélküli, felnagyított... nem is tudni, létezett-e valójában?
KOVALJOV (felemeli a fejét Inna térdéről, figyelmesen néz az asszonyra) Úgy beszélsz, mint egy halott.
INNA Nem... Csak elvonult a vihar, kitombolta magát — és kisöpörte a fejemből a bolondságot ! (Szinte rögeszmés erővel.) Csak az ügy, csak a munka — ez a mi igazolásunk... és talán a boldogság.
KOVALJOV Tudod — azt hiszem, én hírnévről álmodoztam. Annyira kellett a siker! Az én sikerem — de a te számodra... Ajándékul neked. A te rajongásod — az kellett nekem! De most — hallgass, hallgass, ezt még nem vallottam meg senkinek... Talán még magamnak sem... (Majdnem suttogva.) Ide figyelj, baj van: egyre kevésbé tudom megfejteni, mit jelent az, hogy siker, nyereség, győzelem... Mind nehezebb megértenem, mit kellene elérni, merre menni... Mintha ködben látnám ezeket a szavakat, amelyek nemrég még olyan világosak voltak, most pedig szinte értelmüket vesztették. Siker, nyereség, szerencse — halott, üres szavakká váltak...
NYOLCADIK KÉP
SZOMBAT ÉJJEL, AUGUSZTUS TIZENKILENCEDIKE
A Volga meredek partja. Virradat előtti óra. A csillagok már halványulnak. A gyér felhők szinte mozdulatlanok a magasban. A világosodó égre rajzolódva Palcsikov és Tamara Nyikolajevna alakja bukkan fel. Megállnak a meredek part szélén és sokáig hallgatják az őket körülvevő csendet, az éjszaka halk neszeit.
TAMARA Mintha virradna már...
PALCSIKOV (halkan) Igen...
TAMARA Errefelé csodálatos a Volga.
PALCSIKOV A Volga mindenfelé az.
TAMARA Miért suttog?
PALCSIKOV Nem merek hangosan beszélni — olyan gyönyörű itt...
TAMARA Énekelnek... Hallja? Túl a Volgán.
PALCSIKOV És tudja, hogy nevezik ezt... ezt az egészet körülöttünk?
TAMARA Hogy?
PALCSIKOV Oroszország. Amerre csak néz az ember. Vannak ilyen helyek a mi városunk környékén is. Ide hajnaltájban kell eljönni. Ilyenkor érti meg az ember, mi az értelme az egésznek. És hogy mit kell tennie, azt is.
TAMARA Én ezt nem is tudtam. Ostobán éltem. Eztán én is el-eljövök majd ide.
PALCSIKOV Hozza magával Mefisztót. Hadd legyen boldog a kutyája is.
TAMARA Elég már a tréfából. Annyit nevettünk ma!
PALCSIKOV Tegnap.
TAMARA Igaz. Az a nap már elmúlt... És az éjszakának is vége hamarosan...
PALCSIKOV (rövid hallgatás után) Elfáradt?
TAMARA Egy kicsit. Legalább négy órája csavargunk már.
PALCSIKOV Üljön le ide, erre a kis dombra, rákönyökölhet erre a fára, innen nagyszerű a kilátás...
TAMARA (elhelyezkedve) Milyen remekül lekéstük a szárnyashajót!
PALCSIKOV Igen... Ragyogóan lekéstük!
TAMARA Nagyon tetszett nekem az egész. Egyedül ötlötte ki?
PALCSIKOV Én egyedül semmit se tudnék kiötleni.
TAMARA És így a maga Snejdere egyedül utazott vissza. Nagyon helyes.
PALCSIKOV Miért van annyira a begyében az én Snejderem?
TAMARA Még nem tudom. (Kis hallgatás után.) Jól érzem magam - ezenkívül nem tudok semmit.
PALCSIKOV (halkan idézi)
Alkonyodik, közel az éj,
hosszabb árnyékot vet a hegy,
kilobban a felhőszegély,
a fáradt nap nyugodni megy.
Nem sajnálom a tűnt napot,
nekem az éj nem félelem.
Csak te ontsd rám varázslatod,
csak te, csak te maradj velem!
Csitítsd el szívem viharát,
simíts szárnyaddal szelíden,
s a homály teli éjszakát
ujjongva áldja meg szívem.
TAMARA (kis szünet után) Ez ki?
PALCSIKOV Tyutcsev. Szép, ugye?
TAMARA Nagyon.
PALCSIKOV Apám szerette a verseket. Esténként azzal ringatott álomba... gyerekkoromban. Mondta, én meg utána:
Csillagos-holdas éjen át
ki űzi ily későn lovát?
TAMARA Boldog lehetett...
PALCSIKOV És magának - se apja, se anyja?
TAMARA Se bátyám, se húgom...
PALCSIKOV De voltak?
TAMARA Most nincsenek.
PALCSIKOV Hogy lehet ez?
TAMARA Háború volt.
PALCSIKOV És senkije a világon?
TAMARA Egy lányom. Csebokszáriban él.
PALCSIKOV Ott tudta hagyni?
TAMARA Ott. (Kis szünet után.) Az az ember, aki miatt elváltam a férjemtől, nem tartotta szükségesnek, hogy a lányom velünk éljen. Felesleges harmadik volt. A szerelmes regények másképp írtak erről. És én hittem nekik. De még nagyobbat csalódtam. És akkor kezdtem hozzászokni a gondolathoz, hogy afféle szerelem - egyetlen, visszahozhatatlan - nem is létezik.
PALCSIKOV Nyugodtabban él az ember, ha ehhez a gondolathoz hozzá tud szokni.
TAMARA De aztán milyen nagy boldogság, ha az ember ráébred, hogy mégiscsak létezik.
Hallgatás.
Maga nem is figyel rám.
PALCSIKOV Hallom minden szavát.
TAMARA Milyen mulatságos - Vologya azt hiszi, hogy boldogtalan vagyok... pedig boldog vagyok.
PALCSIKOV Mitől?
TAMARA Attól, hogy senkitől nem várok semmit.
PALCSIKOV Ugyan micsoda boldogság ez!
TAMARA Én megtudtam, milyen... tudom.
Hallgatnak.
Nézze, hogyan világosodik az ég.
PALCSIKOV Valahányszor reggel felébredek, azt gondolom — ma biztosan történik valami... Ami még nem volt. Ami még sohasem történt. És ettől olyan jókedvű leszek!
TAMARA (sietve) Igen, igen... Én már kislánykoromban tűnődtem ezen... Minek vagyok én a földön... Hiszen valamiért csak vagyok!
PALCSIKOV (felderülve) Pontosan így, Tamara! Az ember kétségbeesetten igyekszik valamiért élni. Kétségbeesetten! Elátkozni a hiúságot. Világosan érezni. Világosan cselekedni. Mindenről számot adni. Önmagunknak. És megkövetelni magunktól a választ. Minden éjszaka! Mint az elalvás előtti imádságot.
TAMARA Maga imádkozott gyerekkorában elalvás előtt?
PALCSIKOV Még mit nem! Harcos vallásellenes voltam. Azért mégis sajnálom.
TAMARA Mit?
PALCSIKOV (mosolyogva) Hogy megrögzött ateísták vagyunk, és nem él bennünk a reménység, hogy a másik életben találkozunk.
TAMARA (halkan) Hát minek másik? Én annyira szeretem ezt.
PALCSIKOV Hiszen nagyszerű is! Akármit mondanak.
TAMARA Nézze, milyen tisztán látszik innen a mi fenyvesünk... ott a folyókanyaron túl... Gyönyörű erdő, igaz?
PALCSIKOV Pedig szomorkodik, látni rajta... Talán érzi, hogy ütött a végórája. (Ravaszkás mosollyal.) Csakhogy mi nem engedjük. Nem.
TAMARA (kis hallgatás után) Szép a mi munkánk, Lavrentyij Jegorovics!
PALCSIKOV Sok mindent megakadályozhatunk. (Halkan.) Éljen a mi kis újságunk, a mi jó barátunk!
TAMARA (elmosolyodva) Ha megfosztanának tőle, élni se volna kedvem.
PALCSIKOV Maga nagyszerű egyéniség, Tamara.
TAMARA Megszólaltak a madarak... Új nap kezdődik! (Egy darabig hallgat.) A tegnapi pedig elmúlt. A nappal is. Az éjszaka is. Nem tér vissza többet. Soha! Milyen csönd van. Hallja? (Felkiált.) Soha nem tér vissza!
PALCSIKOV Mi baja... kedves?
TAMARA (rövid hallgatás után, nagyon halkan) Istenem, hogy félek!
PALCSIKOV Nem! (Megfogja a kezét.) Ne féljen!
TAMARA (mosolyogni próbál) Jól van, elmúlt... Már nem is félek.
PALCSIKOV Induljunk a kikötőbe. Ideje.
A meredek part szélére lépnek. Lenéznek a folyóra.
TAMARA Mindjárt felkel a nap.
PALCSIKOV (halkan, nem nézve Tamarára)
Baktatok az országút porában
bágyadt fényű csöndes alkonyon.
Meg-megállok, vonszolom a lábam.
Látsz-e engem, kedves angyalom?
Járok egyre sűrűsödő sötétben,
nincs már fény a kihunyt alkonyon.
Ott a világ, ahol veled éltem.
Látsz-e engem, kedves angyalom?
TAMARA (halkan) Ez is Tyutcsev?
PALCSIKOV Igen.
TAMARA (alig hallhatón) És tovább?
PALCSIKOV (élesen)
Hiába szó és vallomás,
ó szív, hogyan érthetne más?
Ha vergődésed tudja is,
a kimondott szó már hamis.
Minden forrást, amerre mégy,
csak felzavarsz. Hát néma légy!
KILENCEDIK KÉP
AUGUSZTUS TIZENKILENCEDIKE, SZOMBAT
A kert Palcsikov háza előtt. Este. Sötétedik. De a házban már meggyújtották a villanyt — Bella születésnapját ünneplik. A házi ünnepség lármája halkan szűrődik hozzánk, magnetofon szól, gitárkísérettel közismert dalokat énekelnek kórusban, taps hallatszik, nevetés, hangos beszéd. A verandánál, a függőlámpával megvilágított nagy asztalon tányérok, palackok, itt készítenek ezt-azt a vendégeknek, hordják be a házba. Most Inna tesz-vesz az asztalnál. Mellette egy kisszéken elgondolkodva üldögél Snejder.
SNEJDER Különben már kilenc óra. Megdöbbentő! Eltűnni, ki tudja, hova, azon a napon, amikor valakinek húszéves lett a lánya.
INNA Majd előkerül... (Kicsit gondolkodik.) Egyébként, csakugyan különös.
SNEJDER Csodálatos ember.
INNA Most éppen rajongasz?
SNEJDER Dehogy. Csak nem értem.
Gyima és Bella szalad ki a házból.
GYIMA Baj van, Inna Szergejevna! A vendégeket megint elfogta a szomjúság.
BELLA (újabb üvegeket tesz Gyima tálcájára) Ez minden! Többre ne számítsanak!
GYIMA Bor maradt még.
BELLA Bort a végén adunk. Vidd, és kérlek, el ne ejtsd.
Gyima elviszi az üvegeket.
Apa nem került elő?
SNEJDER (zavartan) Biztosan mindjárt itt lesz...
Bella vállat von, és visszamegy a házba.
INNA Jól nézel ki a Lavrikoddal, Snejder.
SNEJDER Lehet, hogy közben már visszatért a szerkesztőségbe. Kivel beszéltél telefonon?
INNA Tamara Nyikolajevnával. Mind a ketten már kora reggel visszajöttek a városba.
SNEJDER Aztán?
INNA Én nem szeretek annyit kérdezősködni, Borisz.
SNEJDER (rövid hallgatás után) Hanem tudod, azért mégis haragszom rá.
INNA Végre!
SNEJDER Kétségtelen, hogy kissé furcsán alakult a mai nap. Egyébként, a tegnapi is. Lavrikot láttam a kikötőben, de aztán nem szálltak be a szárnyashajóba. Egyedül jöttem. Pedig úgy terveztük, hogy együtt utazunk.
INNA Szegény, szegény Snejder... úgy beszélsz, mint egy megcsalt, elhagyott feleség...
SNEJDER (óvatosan) Lavrik igazán több figyelmet érdemelne a részedről... több gyengédséget. Olyan érzékeny... Én a te helyedben elgondolkodnék.
INNA Érdemes? Ő szeret engem, én szeretem őt. Minden rendben van, Snejder.
SNEJDER Hátha nincs.
INNA Azt akarod, hogy Rómeó és Júliát játsszunk, a mi korunkban ? Semmit sem kell eltúlozni.
Az utca felöl Kovaljov nyit be a kertkapun.
KOVALJOV Az üres üvegek számából ítélve, alaposan elkéstem. (Nyugtalanul.) Én meg... tudja isten, miért, babát vettem Bellának ajándékba. Biztosan butaság.
INNA Nem, dehogy...
SNEJDER Lavrik nem volt benn a szerkesztőségben?
KOVALJOV (aggodalmasan) Hát itthon sincs? (Irmához.) És te mit szólsz ehhez?
INNA (fanyar mosollyal) Élek még, amint látod.
KOVALJOV (aggodalmasan pillant a ház felé) Sokan vannak nálatok?
INNA Tizenketten... Gyima és Bella barátai.
KOVALJOV (rövid hallgatás után) Furcsán érzem magamat ma az emberek között. Valahogy olyan merőn néz rám mindenki. Túlságos figyelemmel... Mintha még el is húzódnának tőlem... Kerülik a tekintetemet. Még a szerkesztőségben is.
INNA Csak fáradt vagy... Lavrik csavarog, te meg dolgozol.
KOVALJOV Különös... (Megtetszik neki ez a szó.) Igen, különös! Mintha körülöttem mindenki tudna valamit, amit én nem tudok... Miért hallgattok?
Galeckij jelenik meg. Izgatott. Sőt ideges.
GALECKIJ Kérem, nézzék el, hogy késtem. Meglehetősen... mozgalmas nap volt ez a mai. A házigazda nem volt itthon?
KOVALJOV (élesen) Még nem érkezett meg.
GALECKIJ Maga is itt van, Alekszej Georgijevics? Rosszkedvű?
KOVALJOV Nincs ínyemre ez a hang, Igor.
GALECKIJ Nem tájékoztattak rossz hangulatáról. A jövőben majd tekintettel leszek rá.
KOVALJOV Hetet-havat összehord... a szerkesztőségben pedig teljes az anarchia. Háromszor is szükségem lett volna magára, de egyszer sem tudtuk megtalálni. Palcsikov nem elég magának... Örökösen holmi homályos ügyekkel van elfoglalva. Örökösen! Megint hallgat?
GALECKIJ Néma tisztelettel hallgatom a főnökség utasításait.
Kovaljov merőn nézi Innát, aztán gyorsan bemegy a házba.
INNA Ki tudja, mit műveltek ezzel az emberrel! (Utánamegy.)
GALECKIJ (Kovaljov után néz) Nicsak, milyen nyugtalan...
SNEJDER (némi szünet után) Történt valami?
GALECKIJ Kovaljovval bajok vannak. (Besiet a házba.)
Snejder lassú léptekkel utánuk indul. A kertben senki. A házból taps hallatszik, aztán csend támad, gitár szólal meg, egy női hang elcsépelt dalocskát énekel. A kertajtóban Palcsikov jelenik meg. tétován belép a kertbe, az éneket hallgatja. Bella és Gyima lép ki a házból, tányérokat hoznak ki, az asztalra rakják, észre sem veszik Palcsikovot.
BELLA (megfogja Gyima kezét) Ez így lesz mindig? Ilyen jó lesz?
GYIMA (átöleli) Mindig.
BELLA Nem is merem elhinni.
GYIMA Hidd el.
Kézen fogva beszaladnak a házba. A sötétben is látszik, hogy Palcsikov mosolyog. A dalnak vége. Újra taps csattan fel. Palcsikov lassan a ház felé indul. A veranda lépcsőjén Snejderbe ütközik.
SNEJDER (minden látható ok nélkül megöleli) Őrült vagy.
PALCSIKOV Valószínűleg.
SNEJDER Egész nap kerestek telefonon a szerkesztőségből.
PALCSIKOV Borisz... énrám már jelző sincs.
SNEJDER Tréfálsz?
PALCSIKOV Dehogy.
SNEJDER Hol voltál?
PALCSIKOV Hol — magamban. Ilyen hely is van.
SNEJDER Mi az — gúnyolódol velem?
PALCSIKOV Nem én. Csupán vannak olyan pillanatok, Borisz, amikor az embernek szembe kell néznie önmagával. És döntenie.
SNEJDER Tegyük fel. Tegyük fel, Lavrik. (Egy darabig hallgat.) És döntöttél?
PALCSIKOV (szemérmes mosollyal) Nem.
Inna lép ki a házból, meglátja a két férfit.
SNEJDER (Palcsikovra mutat) Lavrik.
INNA (férje vállára teszi a kezét) Kellemesen töltötted a napot?
SNEJDER Vívódott, Inna.
INNA (mosoly nélkül) Megesik vele néha. (Kis szünet után.) És hol vívódtál?
PALCSIKOV Elmentem egész napra a szovhozba, Burjatovhoz. „Hagyj most engem — mondom neki -, menj a dolgaid után." Elment, én meg lehevertem a szénába. Ott feküdtem.
SNEJDER (Irinához) Töprenkedett, érted?
INNA Bella már nyugtalankodott miattad.
PALCSIKOV Hoztam neki Burjatovtól egy kiskutyát. Okosnak látszik. Ki tudja, lehet, hogy a kutya emberibbé tesz bennünket: van, akinek a szemébe nézzünk. Egytől egyig remek emberek vagyunk, de valahogy úgy élünk, hogy sohasem nézünk egymásra. (Elmosolyodik.) Azt hiszem, az emberek főleg azért szoktak boldogtalanok lenni, mert körülöttük mindenki rettenetesen elfoglalt. Futunk, szaladunk valahova, sürgünk-forgunk, győzünk - „csak álmodjuk a nyugalmat". És ennek örülünk... Aztán hirtelen egyedül maradunk, magunkat is, egymást is elveszítettük a nagy sietségben.
INNA (a ház felé indul, a veranda lépcsőjén visszafordul) Lehet, hogy így igaz. Igazság. .. nagyon sokféle van.
SNEJDER Nem hiszem, hogy igazad van, amikor őt vádolod, Lavrik.
PALCSIKOV (ránéz) Furcsa... Milyen csodálatos képességgel rendelkezhet ez az asszony, ha két férfi sem tudja nélküle elképzelni az életét, pedig mindegyik iránt közömbös, akárcsak irántam.
SNEJDER Hátha nem.
INNA (visszatér) Ne zavard a vendégeket, egyél a konyhában. Készítettem valamit, amit szeretsz.
PALCSIKOV Köszönöm. (A kertajtó felé indul.)
INNA Hová mégy?
PALCSIKOV A szomszédba. Reggel náluk hagytam az irattáskámat. Nem akartalak benneteket felébreszteni. (Elmegy.)
SNEJDER Mégis... Azért mégis kitűnő ember ez a Lavrik.
INNA Biztosan, Borisz. És két év múlva táncolhatsz majd az ezüstlakodalmunkon.
SNEJDER És ha nem táncolok?
INNA Mit tehetünk? Ő szabad, mehet, ahová akar. (Fanyar mosollyal.) Joga van hozzá. (Most először emelt hangon.) Nem sajnálom!
SNEJDER Tévedésben vagy. Nélküle aligha tudnál élni. Képzeld csak el.
INNA (merően néz rá) Derék ember vagy, Borisz... Igazán derék. Nem gondoltam, hogy ez ennyire szembeötlő. Csillagos ötöst érdemelsz az éleslátásodért. Különben — ostobaság az egész. (Hirtelen szigorú lesz az arca.) Csak attól félek, hogy a vendégek sokáig ittfeledkeznek, és én nem leszek formában a holnapi próbán.
Inna, nyomában Snejderrel, a verandára megy. A házban magnetofon szól, kezdődik a tánc. Az utca felől Tamara Nyikolajevna és Mihno jelenik meg.
MIHNO Tele a ház vidámsággal... Úgy látszik, semmi ok a nyugtalanságra.
TAMARA Azért mégis... Menjen előre, kérdezze meg, mi van Lavrentyij Jegoroviccsal.
MIHNO (határozatlanul) Együtt is bemehetnénk.
TAMARA Vologyenka... (Elmosolyodik.) Nekem ez most nehéz lenne...
MIHNO (zavarban) Igaz... Ma a próbán egyáltalán nem ment a munka. Egyrészt — elbocsátottak, másrészt — nem hagyhatom ott az együttesünket a legfontosabb szereplés előtt. Aztán most még ezek a mendemondák Kovaljovról...
TAMARA Hát látja, Vologya... Mindent el kell mondanunk neki. (Halkan.) Különben... az is lehet, hogy valami baj történt vele.
MIHNO Jó, megyek... Persze, persze, értem, most a legkisebb gondja is nagyobb nálam. És mégis... akármilyen furcsa, majdnem nyugalom van bennem. (Tréfálni próbál.) Meg kell említenem, hogy a közeljövőben a feleségem lesz. Csábító kilátás, igaz?
TAMARA Hogyne volna, Vologyenka... Megvárom itt, a kertajtónál.
Mihno a ház felé indul. Tamara Nyikolajevna megáll a világos ablakok alatt, hallgatja a zenét, aztán a kert meg nem világított részébe húzódik. Gyima szalad ki a házból, nyomában Bella.
BELLA Miért viszed a ballonodat? Gyere vissza, Gyimka!
GYIMA (visszafordul) Azt már nem! Ránéztél!
BELLA Nem... (Kitépi a kezéből a ballonját.) Egyáltalán nem néztem rá.
GYIMA Szavadat adtad, hogy nem fogsz ránézni, mégis ránéztél. Add ide a ballonomat!
BELLA Nem adom. Őrült vagy!
GYIMA Legyek őrült! Ránéztél!
Eltűnnek a kert mélyében. A kertajtón Palcsikov lép be. Tamara tétova mozdulatot tesz feléje. Ebben a pillanatban Sztyepan lép ki a házból.
SZTYEPAN (meglátva apját) Előkerültél?
PALCSIKOV Elő.
SZTYEPAN Miért nyugtalanítod a népet?
PALCSIKOV Többet nem teszem.
SZTYEPAN Fura alak vagy.
PALCSIKOV Nem, nem vagyok fura alak.
SZTYEPAN Én meg azt mondom, hogy az vagy.
PALCSIKOV Nem vagyok fura alak.
SZTYEPAN Ilyen napon eltűnni! Anyám nem leli a helyét.
PALCSIKOV Tudod... elvonultam gondolkodni.
SZTYEPAN Miről?
PALCSIKOV Rólad. Snejderről. Kovaljovról. Magamról is.
SZTYEPAN Érdekes volt?
PALCSIKOV Meglehetősen. Néha érdekes dolog gondolkozni.
SZTYEPAN És sok mindent kigondoltál?
PALCSIKOV Elég sok mindent.
SZTYEPAN És nem oldottál meg semmit, ugye?
PALCSIKOV Nem oldódik meg, öregem.
SZTYEPAN Rosszul áll a szénád.
PALCSIKOV Rosszabbul nem is állhatna.
SZTYEPAN Négy napig csavarogtál... Egyenesen hiányoztál.
PALCSIKOV Eh, hazudsz...
SZTYEPAN Nem, igazán... Te legalább megnevettetsz néha. (Felordít.) Jaj! Már megint belém csípsz! Haszontalan! Gyerünk a konyhába — anyám pompás fogást csinált neked a maradékokból. (Átöleli apját, s bevezeti a házba.)
Tamara egy darabig a fák alatt álldogál, aztán nyugodt léptekkel kisétál a kertből és eltűnik a sötétségben. A házból Mihno lép ki.
MIHNO (körülnéz) Tamara Nyikolajevna... hol van? (A kertajtóhoz szalad.) Tamara Nyikolajevna!.. (Leszalad az utcára.)
Palcsikov siet ki a házból, nyilván meghallotta Mihno hangját. Áll, a sötétséget kémleli. A házból most kilép Galeckij.
GALECKIJ Végre! Mégiscsak megkerültél... Szívdobogva vártalak.
PALCSIKOV (fáradtan) Üdv, Igor.
GALECKIJ Ébredj, ébredj, barátom. Óriási arányú események zajlanak nálunk.
PALCSIKOV (fanyar nevetéssel) Már megint történt valami?
GALECKIJ Fogódzkodj meg: a cikkünkkel kapcsolatban minden vonalon lefújták a riadót. Kovaljovra kegyetlen csapást mértek.
PALCSIKOV Te... Mihno cikkéről beszélsz?
GALECKIJ Persze! Tegnap éjjel egészen privát úton megtudtam, hogy az elsőtitkár, amikor a cikkünket elolvasta, utasítást adott, hogy azonnal vizsgálják ki az ügyet. Ma reggel telefonált a szerkesztőségbe és sürgősen magához hívatott.
PALCSIKOV Miért nem Kovaljovot?
GALECKIJ Kovaljov álláspontját ebben az ügyben nem ismeri... Egyszóval, éppen én voltam az az ember, akire szüksége volt. Megjelentem magas színe előtt, Tamarától magammal vittem az egész dokumentációt, amit ti szereztetek Kalinovban. Elolvasta, helyeselte a cikkünket, és nem titkolta, hogy Kovaljov álláspontja felháborítja... Boldog vagy, remélem?
PALCSIKOV Nem tudom... Nem.. . (Lassan.) Itt valami nincs rendjén.
GALECKIJ Többet mondok! Vizitem után elég gonosz kis anyagot fabrikáltam össze, átadtam az Izvesztyija tudósítójának, s az bediktálta Moszkvának... Ne haragudj, téged kiemelt helyen említettelek.
PALCSIKOV (élesen) Mi van a cikkben?
GALECKIJ A kritika elfojtásának valamennyi ténye a területi vébéelnök és személy szerint Jarcev elvtárs részéről. Az elsőtitkár mindennel egyetértett, Lavrik. (Kis szünet után.) No és, persze, nem titkolhattam el a főnök helytelen intézkedéseit... Mihno elbocsátását, a neked címzett fenyegetéseket.
PALCSIKOV De hiszen te ellenezted a cikket... Nem javasoltad a közlését.
GALECKIJ (mosolyogva) Nem elleneztem nagyon erélyesen, barátocskám, csak úgy tessék-lássék. Vagy nem így volt?
PALCSIKOV (dühösen) És ha az első titkár ellene lett volna a cikknek? Gondolkodás nélkül megírtad volna az ellenkezőjét? Nem is próbáltad volna megmagyarázni a dolog lényegét?
GALECKIJ (vidáman) Honnan tudjam! Honnan tudjam, Lavrik?
PALCSIKOV (majdnem gorombán) Kovaljov... tud mindent?
GALECKIJ Hasonló esetekben a vesztesek tudják meg utolsónak az igazságot.
PALCSIKOV Ott voltál mellette, és nem mondtad meg neki ezt az igazságot?
GALECKIJ Hogy mondtam volna... meg aztán minek? Félek, kérdéses, hogy itt maradhat-e a lapnál.
PALCSIKOV Igor, kedvesem... Nem gondolod, hogy bizonyos értelemben alávaló ember vagy?
GALECKIJ (eltöprengve) Nézd csak... (Szemérmesen elmosolyodik.) Azt hiszem, az ember sokszor megáll és elgondolkodik magáról: jó-e, vagy rossz? (Nyájasan.) Én még ráadásul meg is érdemlek némi jóindulatot — ellenséged leverve, és ezt a győzelmet nekem köszönheted.
PALCSIKOV Csúf helyzet... Csúf helyzet...
A házból Kovaljov lép ki, észreveszi őket.
KOVALJOV (odamegy Palcsikovhoz) Mai viselkedésedre nincs magyarázat, Lavrentyij... De nem ez a lényeg. A fegyelem teljesen felbomlott a lapnál, ezt nem tűrhetem tovább... A kétes jellegű cikkek közlésének vége... Mihno el van bocsátva! Remélem, ez elég emlékezetes aktus lesz mindnyájunk számára.
Palcsikov Kovaljov mellé lép, átöleli.
Mi van veled, Lavrik?
PALCSIKOV (Galeckijnak, nyugodtan) Most pedig mondj el neki mindent.
GALECKIJ (nem mindjárt) Alekszej Grigorjevics... Valószínű, hogy a napokban megjelenik a lapunkról egy cikk az Izvesztyijában, és élesen bírálja személy szerint magát. A nevemet nem lett volna helyénvaló aláírni, de a kezdeményező én vagyok. Én! Azt akartam, hogy tudja.
Kovaljov letaglózottan hallgat.
PALCSIKOV (Galeckijra néz) Nicsak, hogy elsápadtál. Ez különben jó jel. (Nagyon lágyan.) Így hát, Igor, ma a küszöbre értél, és félek, semmi nehézségedbe nem kerül, hogy át is lépd, és végre igazán aljas emberré válj. Vagy visszafordulsz. Visszafordulsz, kedvesem, ami talán nem is olyan egyszerű - és emberré válsz. (Egy darabig hallgat.) Vedd ezt jól fontolóra. Most menj.
Galeckij némán elmegy.
KOVALJOV Mi... Mit jelent mindez?
PALCSIKOV Bajban vagy, Aljosa. Akármilyen keserves, meg kell mondanom...
TIZEDIK KÉP
AUGUSZTUS HUSZONNEGYEDIKE, CSÜTÖRTÖK
Volga-part. Csöndes este. Most megy le a nap. Kis domb, rajta pad. Lent a kikötő. Időnként muzsika foszlányai, hajóindulás előtti zajok hallatszanak arról. A pad előtt Tamara áll és Palcsikovot nézi, aki a dombon felfelé igyekszik hozzá.
PALCSIKOV Jó estét!
TAMARA Jó estét!
PALCSIKOV (mosolyogni próbál) Hát itt vagyok, hogy elbúcsúzzam magától.
TAMARA (mégiscsak mosolyog) Végre. (Megállapítón.) Eljött, hogy elbúcsúztasson. Köszönöm.
PALCSIKOV Nem csak azért.
TAMARA (nem mindjárt) Nagyon hálás vagyok, Lavrentyij Jegorovics, amiért segített nekem és szinte gondolkodás nélkül jóváhagyta a felmondásomat.
PALCSIKOV Semmiség.
TAMARA És nem faggatózott.
PALCSIKOV Nincs miről faggatóznom. (Egy kicsit hallgat.) Mikor indul a hajója?
TAMARA Tizenöt perc múlva.
PALCSIKOV Tizenöt perc... Milyen sok időnk van még!
TAMARA Nagyon sok.
PALCSIKOV Mefisztó hol van?
TAMARA A kikötőben, Vologyával. Katya is ott van... a csomagokkal.
PALCSIKOV A kedves kis Katyikotova.
TAMARA Nagyszerűen pótol majd engem. Nem kell nyugtalankodnia, Lavrentyij Jegorovics.
PALCSIKOV (fanyar mosollyal) Úgy gondolja?
TAMARA Két napig magyaráztam neki a maga dolgait. Emlékszik, amikor beteg voltam, egy egész hétig helyettesített.
PALCSIKOV Egyszóval, minden a legnagyobb rendben!
Megszólal a hajókürt.
TAMARA Az első jelzés.
PALCSIKOV Igen. Még csak az első. (Hallgat egy kis ideig.) Majd emlékezzen ránk néha, egy-egy szabad percében.
TAMARA (ő is hallgat egy ideig) Maguknál most sok változás lesz. Ha az Izvesztyijában megjelenik a cikk, Kovaljov aligha maradhat.
PALCSIKOV Mindent megteszek, hogy maradhasson. Hanem Galeckij elhagy bennünket. Végre rászánta magát, hogy elszökik a mamája ebédjei elől. Mulatságos volna a jövőbe látni — mi történik majd ezzel a fiatalemberrel.
TAMARA Reméljük a legjobbakat.
PALCSIKOV Adja isten. (Nem tud tovább uralkodni magán.) Melyik városba készül? Van ott valakije?
TAMARA Azt hiszem, nem érdemes megmondanom a város nevét. Nem érdemes.
PALCSIKOV Nagyszerű nő maga, kedves Tamara Nyikolajevna. Én is azt hiszem, hogy nem érdemes...
TAMARA Kár haragudnia. Egyet higgyen el: akárhol telepszem le, újságnál fogok dolgozni. (Egyszerre érthetetlen izgalom lesz úrrá rajta.) Volt egy erdő Kalinovban — és lesz is. (Makacsul.) És lesz is. Munka után kimennek oda az emberek és felüdülnek.
PALCSIKOV (elmosolyodva) A göngyölegraktár pedig ott lesz, ahol lennie kell. Nem, nem... Mégiscsak nagyszerű nő maga. Emlékszik arra a napra, amikor Vologya behozta azt a kalinovi levelet? Maga nem engedte akkor, hogy akár csak egy parányit is félrelépjek.
TAMARA Félre?
PALCSIKOV Félre. Magamtól.
TAMARA És jól tettem, hogy nem engedtem. Most már nem lesz, aki ne engedje. A cinkosom szökésben van. (A kikötőből hallatszó zenére figyel.) Hallja?... Hallja?... Nem mulatságos? A kalinovi keringő!
PALCSIKOV Azzal a De Funes-sel táncolta...
TAMARA Istenem, milyen nevetségesen festett maga a görbetükör-szobában!
PALCSIKOV Estére meg neves cirkuszművészek lettünk. Egyetlen estére... csak egyetlen estére lettünk azok, Tamara!
TAMARA És a maga vegyeskörete... Jó volt legalább?
Megszólal a hajókürt.
PALCSIKOV Még csak a második. Csak a második...
TAMARA (halkan) Ne tréfáljon.
PALCSIKOV Nem tréfálok. Rettenetes, de nem tréfálok.
TAMARA Indulnom kell.
PALCSIKOV Nézze, ő jön ott! Hihetetlen! Ő az!
TAMARA Ki?
PALCSIKOV De Funes.
A kalinovi étterem Vendége lépked sietősen a kikötőbe vezető ösvényen.
VENDÉG Bocsánat... nincs véletlenül gyufájuk?
PALCSIKOV Parancsoljon.
VENDÉG (Tamarára pillant) Nem lehet... ez maga?
TAMARA Ez én vagyok.
VENDÉG Hát ez páratlan! (Felindulva.) Találkoztunk. Jól emlékszem mind a kettőjükre. Mennyit nevettek akkor... (Meglátja a kis bőröndöt Tamara kezében, Palcsikovra pillant.) Búcsúztatja a feleségét?
Palcsikov hallgat.
TAMARA Úgy van.
VENDÉG Akkor még találkozunk. (Széttárja a karját.) Sietek. (Elsiet a kikötő felé.)
Megszólal a hajókürt.
TAMARA A harmadik...
PALCSIKOV (odaugrik hozzá, megfogja a kezét) Isten veled!
TAMARA Isten veled!
PALCSIKOV Vége!
TAMARA (gyorsan) Emlékszem mindenre... Mindenre, amit mondtál... (Halkan.) Arra is, hogy választ követelsz magadtól. Minden éjszaka.
PALCSIKOV (majdnem kiáltva) Vége, vége!... Mindennek! Szaladj hát!
TAMARA (futva indul lefelé a dombról, visszafordul Palcsikov felé) Látod... megjegyeztem!(Leszalad.)
Besötétedett. Palcsikov a dombon áll és lefelé néz a Volgára. Snejder bukkan fel, lassú léptekkel Palcsikov felé tart.
SNEJDER Lavrik... ide nézz, Lavrik, milyen csodálatos töltőtollat szereztem neked.
PALCSIKOV (nézi a töltőtollat, de nem látja) Biztos vagy benne, hogy csakugyan jó toll?
SNEJDER Ez Parker, Lavrik... Valódi Parker... esküszöm!
PALCSIKOV Igazán? No, akkor most már minden rendben van. (Halkan.) Baj van, Borisz. Egyszerűen: baj van. Soha életemben nem éreztem még ilyen fájdalmat.
SNEJDER (bizonytalanul) Ugyan, miért túlzol?
PALCSIKOV Nem, mégis gyönyörű ez. Majd megszakad a szívem. Milyen gyönyörű ez, Borisz.
Végre vidám induló zendül fel, a zeneszó egyre közeledik, majd lent lassan elúszik a hajó, fényei körös-körül mindent bevilágítanak.
SNEJDER Végre is, ha már erről van szó, te is válthattál volna jegyet erre a hajóra.
PALCSIKOV (lassan) Lehet... Mégis... Itthagyni benneteket? Nem, Snejder, van valami, ami tiltja, hogy így cselekedjem.
SNEJDER És mi az a valami ?
PALCSIKOV A bűntudatom előtted... meg Aljosa előtt. Most már nincs jogom elhagyni Innát... Árulás volna — és nem csak őt árulnám el, hanem téged is, meg Aljosát.
SNEJDER Ertem... értem... értem... PALCSIKOV (hevesen) Hallgass... (Erőt véve magán.) Ennek semmi értelme. Semmi értelme, tudod? (Váratlan mosollyal.) Valószínűleg azért maradtam itt, hogy jókedvre derítselek benneteket... Hiszen nélkülem gyalázatosán unalmas volna.
SNEJDER (valami okból dühre gerjedve) Eredj az ördögbe, tudod?
PALCSIKOV Azt hiszed, tréfálok? Nem tréfálok én... Nem értesz te semmit a világon, te buta Snejder, te... No, tápászkodj föl a padról, és gyerünk Kovaljovhoz.
SNEJDER Még mit nem...
PALCSIKOV Nem tetszik nekem, hogy nem érzel iránta kellő rokonszenvet, Borisz Iszajevics. Hidd el, kár: kitűnő konyakot tart... És nagyon egyedül van most. Talán csak én tudom, mennyire egyedül. Segítenünk kell rajta... Gyerünk Kovaljovhoz, Boriszka!
RAB ZSUZSA fordítása
Néhány szó Alekszej Arbuzovról:
Alekszej Arbuzov [Moszkva, 1908-1986] a mai szovjet drámairodalom „doyen"-je, az úgynevezett csehovi vonal egyik legkitűnőbb képviselője. Sok minden hasonlítja Csehovhoz, elsősorban lírai hangvétele és konfliktusainak jellege.
Arbuzov dramaturgiájában a csehovi hagyományok már első jelentős darabjától, a Tányától (1938) kezdve kimutathatók, s azok eddigi legutolsó drámájáig, a Kegyetlen játékig (1978) szinte minden színpadi művében előbukkannak. A csehovi mag különféle formákban lehet jelen a drámáiban, például úgy, hogy általában homályos és nehezen kivehető a darab fő konfliktusa, hogy nemegyszer hiányoznak a szereplők közti éles ellentétek, hogy a párbeszédek, akárcsak Csehovnál, szaggatottak, mindenki mondja a magáét, mintha a hősök nem egymásra, hanem csak saját magukra figyelnének. Ez nyilvánul meg a monológok és dialógusok lírai hangszerelésében, s abban, ahogy az író felépíti a darab jeleneteit, felvonásait. (Hekli József: Vázlat Arbuzov drámáiról c. tanulmányát, amelynek első passzusát itt idéztem, bár nem a Szovjet Irodalomban, hanem a Színház c. folyóiratban jelent meg, az arbuzovi dramaturgia mélyebb megértése végett holnapi bejegyzésként közzéteszem. - B. Ivanuska)
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1977 / 8. sz., 67-84. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése