A tautológia nagyszerű dolog!

VIKTOR TYELPUGOV
Kakasok

Nyina Zsvanijával tavaly nyáron a barátaimnál, egy Moszkva környéki nyaralóban ismerkedtem meg. Nyina festőművész volt, és minden reggel elindult, hogy tájképeket fessen. Nekem mindjárt az első napon megtetszett a grúz vendég szenvedélye.


Nyina még harmattal elment hazulról. Én fürgén lépkedtem a nyomában, és segítettem cipelni a jókora vitorlavászon napernyőt, a háromlábú, összehajtható kis széket, a sárga festődobozt, amely tele volt zsúfolva ecsetekkel meg festékekkel.


Nyina kitűnően festett.


Én gondtalanul és vidáman kószáltam, jöttem-mentem az erdőben a körül a hely körül, ahol a művésznő letelepedett, és a vállán keresztül minduntalan arra a kis nyírfára tekingettem, amely fürge ecsetje nyomán percről percre mind fehérebb és gyönyörűbb lett.


—  Jól érzi itt magát? — kérdeztem egyszer Nyinától, ahogy elgyönyörködtem a munkájában.
—  Ó! Ez itt csodálatos gyönyörűség! — kiáltott fel a művésznő, majd hirtelen meglepődve felfigyelt tulajdon szavaira. — Mit is mondtam én? Csodálatos gyönyörűség?!
—  Igen, pontosan így mondta. 
Nyina szomorúan felsóhajtott.
—  Milyen rosszul beszélek én oroszul!  Maga persze még sohase hallott ilyen zöld zöldséget.
—  Én egész életemben a nyelvvel foglalkozom, de most először jöttem rá, hogy a tautológia lényegében nagyszerű dolog. Valósággal gyönyörűség!
—  Csodálatos?
—  Csodálatos gyönyörűség!


Olyan hangosan felkacagtunk, hogy körülöttünk zúgni, hahózni kezdett az erdő. 
- Mégis mi tetszik a legjobban?
Nyina tágra nyitott szemmel nézett rám.
—  No, csak bátran, csak bátran, utóvégre összetartozunk...
—  „És legyen közös emlékművünk a harcokban felépült szocializmus?"
—  No látja: azt mondja, hogy rosszul tud oroszul, és mégis fejből idéz egy orosz költőt.
—  Csakhogy Majakovszkij Bagdadiban született.
—  És maga?
—  Én Vardzijában.
—  Az bizonyára nagyon szép hely.
—  Nagyon szép.
—  Még Moszkva környékénél is szebb?
—  Nehéz nekem összehasonlítani. Itt minden olyan festői, olyan költői és új. A nyírfák meg, a nyírfák!...
—  Azok tetszenek a legjobban? Vallja be.
—  Talán azok a legjobban.
—  Hát még?
—  Nem fog nevetni?
—  Min nevetnék? Természetesen nem fogok.
—  Akkor hallgassa csak.
—  Semmi különöset sem hallok.
—  Füleljen úgy, ahogy kell.
—  Csak nem a szöcskék?
—  A szöcskék is kedvesek. De messzebb, messzebb, túl az erdőn. Hallja?
Megerőltettem hallásomat, de csak nem tudtam kivenni semmit..
—  A kakasok, a kakasok! - Nyina nem tudta tovább megállni.
—  A kakasok?...
—  Igen! Ez kétségtelenül az egyik legcsodálatosabb gyönyörűsége Moszkva környékének.


Én nagy nehezen kaptam el a kakasok reggeli dalának alig hallható csobbanásait.
—  Pedig valóban szép.
—  Igazán? Hisz ez valóságos muzsika! 
Nyina eltűnődve kezdte keverni a festéket a palettán.
—  Kár, hogy ezt nem lehet lefesteni.
—  Hát igen, ezt bizonyára nehéz lefesteni. No látja csak, egyáltalán nem nevetem ki.
— Csak azért nem, mert a legnevetségesebbet még nem mondtam meg.
—  Mégpedig mit?
—  Tudja, hol lehet ugyanilyen szép kakasszót hallani, de csak még ott?
—  Nem tudom.


Nyina felsóhajtott, megígértette velem, hogy semmi szín alatt sem sértődöm meg, majd végre meggyőződéssel azt mondta:


—  Vardzijában!  Merem  állítani,  hogy csakis Vardzijában énekelnek reggelente ilyen istenien a kakasok...

MAKAl IMRE fordítása

Néhány szó Viktor Tyelpugovról:


Sz. 1917, Moszkvában. Orosz író. Tanulmányait a Gorkij Irodalmi Főiskolán szerezte. Jobbára rövid elbeszéléseket, tárcákat ír, különböző szerkesztőségekben dolgozott. Kritikai munkássága is jelentős. Regénye: Üröm a hóban - egy repülős katona sorsáról szól.


(Forrás: Szovjet Irodalom, 1977/10. sz., 144-146. oldalak)