Az erős joga
Az idén tavasszal elhatároztuk, hogy egy kis házat építünk az üdülőtelken, a magunk kezével építjük, amennyire a hozzáértésünk és az erőnk megengedi. Mert ez nagy munka, és sok vesződséggel jár.
Kivártuk, amíg jóra fordul az idő, meg felszárad a földút, szabadságot vettünk ki, és legelőször is az építőanyag-telepre indultunk alapnak való tégláért.
Időbe telt, amíg elintéztük az iratokat, amíg rakodtunk, így hát csak délután értünk vissza a telekre. Az önkiürítő hátrabillentette a kocsiszekrényt, és téglahalmaz keletkezett. Ettől a „kirakástól" persze sok tégla eltört, úgyhogy válogatnunk kellett. De már-már ránk esteledett, a szúnyogok ugyancsak kínoztak bennünket, ráadásul meg el is fáradtunk. Csakhogy haza helyiérdekű villamosvonattal kell jutnunk — több mint ötven kilométer. Akkor elhatároztuk, hogy másnapra halasztjuk a dolgot - hazamegyünk, meghálunk, reggel pedig visszajövünk. De másnap közbejött valami, csak harmadnap indultunk ki.
Amikor már vége felé közeledett a munka, amikor szétválogattuk a téglát, hát — nézzük, és nem hiszünk a szemünknek — valami madárfészket meg egy apró kék tojást találtunk alatta. Mikor sikerült ezt megépítenie? Mi este mentünk haza a telekről, és reggel tértünk vissza - harmadnap. A fészek pedig eléggé nagy — vagy hat centi magas és tíz centi az átmérője; a formája szabályos, kerek és száraz fűből van fonva. Hát egy nap és két álmatlan éjszaka alatt mennyit kellett röpködnie, hogy összegyűjtse ezt a tömérdek fűszálat? Mintha sietett volna, hogy megelőzzön bennünket, és bejelentse jogát erre a parányi földdarabra.
Megjöttek a szomszédok - nézték, csodálkoztak és sajnálták, hogy így alakult. A kis madár pedig nyomban ott kóválygott fölöttünk, egyik tárgyról a másikra szállt, és kétségbeesetten csicsergett: felháborította az erősek otrombasága.
Tanakodni kezdtünk: némelyek azt ajánlották, hogy vigyük át a fészket máshová, mások azt, hogy hagyjuk ott. Érveket hoztak fel „mellette" és „ellene". Alapos megfontolás után úgy döntöttünk, hogy nem nyúlunk hozzá. Visszaraktunk föléje egy kis halom téglát, és hagytunk egy búvólyukat. De mindhiába. A madár nem tért vissza a fészkébe: nem akart kibékülni azokkal, akik megsértették jogait, nem akart örökké rettegésben élni. Még az ivadékával sem törődött: a kicsiny tojásban nem támadt élet...
MAKAI IMRE fordítása
A szerző 1916-ban született orosz prózairó, a finom megfigyelések mestere.
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1984/10. sz., 129-130. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése