Mezőre nyíló ablakok
Vígjáték egy felvonásban
SZEREPLŐK:
Asztafjeva — tejgazdaság vezetője.
Tretyjakov — tanár.
Kórus a színfalak mögött.
ASZTAFJEVA Tessék! Tessék!
Belép Tretyjakov, huszonnyolc éves, szimpatikus, kövérkés, lomha fiatalember. Kezében bőrönd, zavart és mélabús.
TRETYJAKOV Jó estét, Ligyija Vasziljevna...
ASZTAFJEVA Jó estét, Vlagyimir Alekszandrovics...
TRETYJAKOV Hát.. . Jöttem, hogy úgy mondjam, búcsúzni...
ASZTAFJEVA Én meg már azt hittem, hogy búcsú nélkül utazik el.
TRETYJAKOV Ugyan már, hogy képzeli? Dél óta járok ezzel a bőrönddel. Végiglátogattam az egész brigádot...
ASZTAFJEVA Vagyis, mindenkihez benézett... Elfáradt?...
TRETYJAKOV Szó ami szó, elfáradtam.
ASZTAFJEVA Fáradt. . . És akkor még Asztafjevához is be kell ugrani. Udvarias ember maga, Vlagyimir Alekszandrovics, most aztán megszenvedi ezt az udvariasságot. ..
TRETYJAKOV Nem. Látni akartam mindenkit... Három év — mégsem tréfadolog. Három év... És, tudja, csak ma, az elutazásom napján jöttem rá, hogy itt mindenki szeret engem!
ASZTAFJEVA Aztán már miért ne szeretnék, Vlagyimir Alekszandrovics?...
TRETYJAKOV A másodikosok, még azok is szeretnek! Olyan megható ez.
ASZTAFJEVA Miért is ne? Hiszen jó tanár volt...
TRETYJAKOV Azt mondják, ahhoz, hogy elismerjenek, meg kell halni. Nem föltétlenül. Néha elég, ha elutazunk...
ASZTAFJEVA Jó tanár volt... Csak a figyelmesség hibádzott egy picikét, meg az aktivitás...
TRETYJAKOV Ugyan honnan lenne bennem aktivitás, ha egyszer melankolikus természet vagyok?
ASZTAFJEVA Legalább az amatőr művészeti csoportokat föllendíthette volna, ha már melankolikus természet...
TRETYJAKOV A melankolikus természetű emberek semmit sem lendítenek föl. Amúgy is elég bajuk van... (Leül.) Félóra múlva megy a buszom.
ASZTAFJEVA Köszönöm, hogy benézett... Megtisztelt vele.
TRETYJAKOV Ligyija Vasziljevna, hát hogy mehettem volna el anélkül, hogy magával találkozzam?! Magához hozott az utolsó utam. Ez lesz az utolsó emlékem...
ASZTAFJEVA Az én házam áll a legszélén. Útba esik...
Az utcán énekelni kezdenek. A dalolás lassan közeledik.
TRETYJAKOV Igen... A maga háza áll a legszélén. Szép helyen! Az ablakai a mezőre nyílnak. Meg az erdőre. Elutazom, és irigyelni fogom magát.
ASZTAFJEVA Ezt is köszönöm...
TRETYJAKOV Bizonyára észrevette, hogy nem voltam közömbös maga iránt. Igen, igen! És maga is, Ligyija Vasziljevna... Csak nem tagadja? Emlékszik májusra? Minden történhetett volna másként is... De nem történt semmi... Szinte fáj. Magának nem fáj?
ASZTAFJEVA Miért mondja ezt?...
TRETYJAKOV Elutazom, tehát csak beszélhetek őszintén?
A dal már az ablak alatt szól.
ASZTAFJEVA Emlékszem májusra... Maga vidám volt... Soha többé nem láttam olyannak.
TRETYJAKOV Ligyija Vasziljevna, mondja meg őszintén, búcsúzásul — mi lett volna, ha akkor átülök a kocsijukba?
ASZTAFJEVA Ugyan mi... semmi. Együtt mentünk volna tovább...
TRETYJAKOV Igen... Én is így gondoltam.
ASZTAFJEVA Jól emlékszem májusra... Maga énekelt, hiszen magának jó hangja van, nem is hittem volna...
TRETYJAKOV (készülődik) Nincs nekem semmiféle hangom... Elmegyek, Ligyija Vasziljevna, városi ember vagyok én, nem tudok kíséret nélkül énekelni...
ASZTAFJEVA Aztán az erdőből maguk után hajtottunk ki... Látta?...
TRETYJAKOV Igen, igen... Emlékezni fogunk rá...
ASZTAFJEVA És azt hittem, át fog ülni hozzánk...
A Kórus megáll az ablak alatt. A dallam jól hallatszik, de a szöveget nem érteni.
TRETYJAKOV Akkor hát... Isten vele, Ligyija Vasziljevna! Remélem, találkozunk még. Kicsi a világ...
Kezet nyújtanak egymásnak.
Valahol, valamikor. . . Isten vele. . . (Kinyitja az ajtót.)
A dal hangosan szól.
KÓRUS
Friss vizet hoz Gálja,
Nyöszörög a járom,
Áll mellette Ványa,
Csak nevet a lányon...
ASZTAFJEVA (hirtelen) Várjon!
TRETYJAKOV (behajtja az ajtót) Tessék?
Csak a dallam hallatszik.
ASZTAFJEVA (határozottan) Nem engedem el magát.
TRETYJAKOV De miért?...
ASZTAFJEVA (művészi ravaszkodással) Most nem eresztem el.
TRETYJAKOV Miért, Ligyija Vasziljevna?
ASZTAFJEVA Hallja?
TRETYJAKOV Mit?
ASZTAFJEVA Megálltak az ablak alatt.
TRETYJAKOV Kik?
ASZTAFJEVA Hát nem hallja?
TRETYJAKOV Énekelnek. Hadd énekeljenek...
ASZTAFJEVA Üljön le, Vlagyimir Alekszandrovics, hallgassuk...
(Kinyitja egy kicsit az ajtót.)
KÓRUS
Hej te, Gálja, Gálja,
Adj egy kicsit innom,
Nem bánod meg, Gálja,
Én már csak azt mondom...
TRETYJAKOV Lekésem a buszt, Ligyija Vasziljevna...
KÓRUS
Dehogy adok neked
Tiszta forrásvizet,
Mást szeretsz, nem engem,
Másé már a szíved...
ASZTAFJEVA (becsukja az ajtót) Pompásan dalolnak!
TRETYJAKOV (erőtlenül) Nem tesz semmit. Mennem kell. Még ha a Pjatnyickij kórus énekelne is az ablak alatt. Akkor is. Annál inkább.
ASZTAFJEVA Most nem eresztem el.
TRETYJAKOV (zavarban) Megértem a lelki állapotát... Magam is... Meg vagyok hatva, de... erre nincs időm.
ASZTAFJEVA Elutazik...
TRETYJAKOV Nyissa ki!
ASZTAFJEVA De nem most...
TRETYJAKOV Mi történt?
ASZTAFJEVA Este tíz óra van.
TRETYJAKOV No és?
ASZTAFJEVA Mondtam én, hogy hibádzik magánál a figyelmesség...
TRETYJAKOV (elgondolkozva) Igen... Meg az aktivitás?
ASZTAFJEVA Ez már magától értetődik...
TRETYJAKOV Igen... (Odamegy Asztafjevához.) Ha jól értem, azt akarja, hogy reggel menjek el magától? (Meg akarja ölelni Asztafjevát. Próbálkozása meglehetősen bátortalan.)
ASZTAFJEVA (elhárítja a férfit) Semmit sem ért!
TRETYJAKOV (bátortalanul) Akkor magyarázza meg! Most nem mehetek el, reggel sem... Akkor hát mikor? Éjjel? Nappal? Holnap? Holnapután?
ASZTAFJEVA (méltósággal) Este.
TRETYJAKOV De miért, Ligyija Vasziljevna?! Ez valami tréfa?
ASZTAFJEVA Este tíz óra van... Képzelje csak el, mit fognak szólni, ha ilyenkor megy el tőlem?
TRETYJAKOV Kik?
ASZTAFJEVA Hát nem hallja?
TRETYJAKOV (bosszúsan) Úgy, szóval ez nyugtalanítja! Hogy mit fognak szólni?...
ASZTAFJEVA Igen! Mit fognak szólni...
TRETYJAKOV Semmit sem fognak szólni, legföljebb énekelnek.
ASZTAFJEVA Kezdetben csak énekelnek, aztán majd pletykálni kezdenek. Talán nem tudja, hogy van ez?
TRETYJAKOV Ugyan miféle pletyka lehet ebből? Elutazom, benéztem búcsúzni. Miféle pletyka kerekedhet ebből?
ASZTAFJEVA Maga elutazik, de ők ittmaradnak, és azt fogják hinni...
TRETYJAKOV Hadd higgyék, Ligyija Vasziljevna, hiszen állandóan mégsem énekelhetnek!
ASZTAFJEVA Mit számít az magának, hiszen elutazik, én meg... aztán nem megyek férjhez.
TRETYJAKOV Micsoda?! Talán az elutazásom előtt még férjhez kéne adnom magát?
ASZTAFJEVA (gúnyosan) Halkabban, Vlagyimir Alekszandrovics! Még nincs a városban.
TRETYJAKOV A városban meg mindig azt mondták nekem: halkabban - nem vagy az erdőben!
ASZTAFJEVA Nálunk már csak így van... Ne bántson engem!
TRETYJAKOV Ligyija Vasziljevna, ne vitatkozzunk — nyissa ki az ajtót! (Az órájára pillant.)
ASZTAFJEVA Nem tehetem! Elmaradott emberek vagyunk, tele előítéletekkel...
TRETYJAKOV Hát ilyen maga! Ajaj! A tejgazdaság vezetője, az aktivista, a haladó gondolkodású asszony! Igazán meglep.
ASZTAFJEVA Miért van meglepve? Gazdaságunkban baj van a közművelődéssel. Nem olvasta az újságban?
TRETYJAKOV Nem olvastam.
ASZTAFJEVA Kár. Mert magáról is írtak: „Merre tekint az értelmiség?"
Az ablak alatt elhallgat az ének, de megszólal a harmonika. Közeledő jármű hangja hallatszik.
TRETYJAKOV A busz!
ASZTAFJEVA De még nem tiszta a levegő. Itt vannak.
TRETYJAKOV (türelmetlenül) Ördög vigye! Mégis, mit tanácsol?
ASZTAFJEVA (ártatlanul) Inna egy kis teát?
TRETYJAKOV Naplopók! Mennyit akarnak még dalolni, táncolni?!
ASZTAFJEVA Miért ne táncolnának? Csak most fejezték be a rostálást. És hamarosan itt a szénakaszálás.
TRETYJAKOV Hát tudja, csalódtam magában. Nem ilyennek mondták.
ASZTAFJEVA (szelíden) Meg kellett volna bizonyosodnia, olyan vagyok-e, amilyennek mondtak. Ideje volt rá... TRETYJAKOV Ha illetlennek tartja, hogy az ajtón át távozzam, engedjen ki az ablakon!
ASZTAFJEVA Szép is volna! Fönn a hold, az udvar olyan világos, mint nappal! Nem tudom, hogy szokás a városban, de nálunk nem szokás az ablakon át távozni.
TRETYJAKOV Valóban? Akkor hát mi szokás maguknál? Talán kiröpülni a kéményen?
ASZTAFJEVA Próbálja meg.
TRETYJAKOV Föl nem foghatom, mi baja az ablakkal? Ha meglátnak, mondja azt - tolvaj. Hogy a tanár elrabolta a bundáját.
ASZTAFJEVA Jó ötlet!
TRETYJAKOV Mondjon, amit akar, csak engedjen már ki!
ASZTAFJEVA (bosszúvággyal) Velem ne kiabáljon! Úgyis elegem van már magából. Mihelyt elmennek — parancsoljon, le is út, fel is út!
TRETYJAKOV Köszönöm. A busz elmegy - aztán kíváncsi vagyok, hol fogok aludni? Egy fa alatt? Mert a lakásomat már dobra verték.
ASZTAFJEVA Ha nem kiabált volna, hanem tapintatosan viselkedik, ágyat vetettem volna
magának a lócán, ha már így adódott.
TRETYJAKOV Igazán? Nagyon kedves. Csakhogy nekem már semmi kedvem magával társalogni.
Leülnek a szoba két távoli sarkában. Hallgatnak. Az utcán ismét énekelnek.
„Tapintatosan"... Mégis, mit tegyek? Talán vegyem magát feleségül? Tapintatból...
ASZTAFJEVA Magához hozzá se mennék.
TRETYJAKOV Igazán? Pedig nem volt közömbös irántam. Tagadja? Az egész falu szurkolt magának...
ASZTAFJEVA Rokonszenveztek, míg rá nem jöttek, hogy maga miféle.
TRETYJAKOV Miféle vagyok?
ASZTAFJEVA Goromba, amilyen sok akad...
Hallgatnak. Kint énekelnek.
TRETYJAKOV Hol a férje, eszelős asszony?
ASZTAFJEVA Nincs nekem semmiféle férjem. De nem is kell!
TRETYJAKOV De volt. Hát az hol van? Talán megszökött?
ASZTAFJEVA Hát olyan vagyok én, akitől megszöknek?
TRETYJAKOV Egy csöppet sem. Ez igaz. Magától megszökni...
ASZTAFJEVA Én hagytam ott. Az uram goromba ember volt...
TRETYJAKOV Szóval olyan, mint én?
ASZTAFJEVA Kezdetben alakoskodott, verseket írogatott, aztán inni kezdett... És más vőlegény, Vlagyimir Alekszandrovics, itt nem akadt...
TRETYJAKOV És most hol a férje?
ASZTAFJEVA Elszegődött valahová mozigépésznek.
TRETYJAKOV Régen?
A dal távolodik az ablaktól.
ASZTAFJEVA Öt éve múlt...
TRETYJAKOV Nekem négyet mondtak...
ASZTAFJEVA Tévedtek... (Az ablakhoz megy.) No végre... Véget ért a fogsága. Tisztul a levegő.
TRETYJAKOV Valóban...
ASZTAFJEVA Kár volt heveskednie - eléri a buszt...
TRETYJAKOV Bocsásson meg...
ASZTAFJEVA Ugyan már, maga bocsásson meg nekem. Az egészet csak kitaláltam Nem félek én semmiféle fecsegéstől, semmiféle pletykától! Tréfáltam, Vlagyimir Alekszandrovics. Búcsúzóul. Kaptam magam, és tréfáltam egyet — mi az nekem?...
TRETYJAKOV Hiszen mondtam én, hogy gúnyolódik...
ASZTAFJEVA (kinyitja az ajtót) Bocsásson meg, hogy föltartottam...
TRETYJAKOV De... ezek... ezek, igazán, még itt vannak, a közelben...
ASZTAFJEVA Csak nem maga kezd most tartani az emberek szájától?
TRETYJAKOV Nem... Mégis sajnálatos. Mert amit mondhatnának, az nem igaz, ez a sajnálatos!
ASZTAFJEVA Menjen a kertek alján, mindig a kertek alján - észrevétlenül... Menjen, mert még valóban elkésik...
TRETYJAKOV Odaérek. A sofőr tudja, hogy ma utazom, megvár...
ASZTAFJEVA Csak utazzon, mit is csinálhatna itt? Kit szerethetne itt, kivel beszélgethetne? Letöltötte az idejét — utazzon el! Utazzon a maga csodálatos városába! Már bánkódik maga után! Régen! Nem is tudom, hogy lehet meg maga nélkül a szegényke ? Nem is tudom
TRETYJAKOV (elgondolkozva) Valóban... Hogy lehet meg nélkülem a szegényke?...
ASZTAFJEVA Szó ami szó, maga aludt, a teljes három évet végigaludta! És álmában a kék neonokat, a sugárutakat látta! Azt hiszi, nem tudom?... Ott jár a nedves utcákon, ahol mindenki fiatal, mindenki büszke, és senki sem tudja, hogy maga min gondolkodik... Itt meg — mező és erdő, itt minden érthető, és maga — alszik. Még most is alszik...
TRETYJAKOV Nem, nem alszom. Kialudtam magam. Három év alatt kialudtam magam...
ASZTAFJEVA Tréfál, mindig tréfál, csak tréfál és várja az elutazást... Hát kivárta, eltöltötte az idejét, no, isten áldja!... Csak minek jött ide!... Menjen.
TRETYJAKOV (zavartan) Egy pillanat... Biztosíthatom, hogy túloz... Nyáron a város fülledt...
ASZTAFJEVA De azért - vidám!
TRETYJAKOV Nyáron a város kihalt...
ASZTAFJEVA De sok a szórakozási lehetőség!...
TRETYJAKOV Nem találtak ki semmi újat...
Autóbusz dörmögése hallatszik, aztán két dudálás.
ASZTAFJEVA Az országúton. Magát hívja.
TRETYJAKOV A maga ablakából nem látni az utat. Mező és erdő, mező és erdő... Magának zöld a szeme, maga egy najád, egy szirén, magától futva kell menekülni...
ASZTAFJEVA Csak átlépi a küszöböt, mi sem egyszerűbb...
Az utcán újra megszólal a dal.
TRETYJAKOV „Átlépni a küszöböt"... Nehéz feladat. Tökfilkó akad bőven a küszöb két oldalán...
Kis szünet. Az éneklés közeledik — most csasztuska szól.
Pedig az ember ostobaságokat követ el a küszöb előtt. Jó, ha előre föl van készülve. És ha nem?... Három évig tanítottam földrajzot a maguk falujában. Aludtam és földrajzot tanítottam. Földrajzot tanítottam és aludtam. Csöndesen, nyugodtan. És úgy érzem, rosszkor ébredtem föl. A küszöb előtt ébredtem föl. Megérti, hogy mit élek át?...
Az énekesek megállnak az ablak alatt.
ASZTAFJEVA Visszajöttek... Megálltak az ablak alatt!
Tretyjakov kicsit kinyitja az ajtót.
KÓRUS
A kis utcán ballagok,
Megyek és nézegetek,
Zárt ablakodra pillantok -
Csóválom a fejemet...
TRETYJAKOV (becsukja az ajtót) Most mégis, hogyan tovább?...
ASZTAFJEVA Hogyan tovább?... Azt magának kéne tudnia, hogy hogyan tovább...
TRETYJAKOV Ligyija Vasziljevna, ez a küszöb — a magáé... Holdkóros vagyok, egy pillanat alatt meg kell oldanom egy feladatot, amelyben szinte csak ismeretlenek vannak. Holdkóros vagyok, szállítson le a háztetőről és tegyen föl a buszra, vagy...
Kopognak az ajtón. Tretyjakov elhallgat.
ASZTAFJEVA (az ajtóhoz megy) Ki az?
Az ajtó kissé kinyílik, de nem lép be senki. Hangos női hang az ajtó mögül: „Lidocska! Nem láttad véletlenül a tanárt?... A sofőr keresi, viszi az állomásra!" Asztafjeva kérdőn néz Tretyjakovra.
TRETYJAKOV Mondja meg, hogy itt vagyok... Hadd... jöjjön ide a sofőr.
Hang az ajtó mögött: „Faluszerte keresi. Elveszett a pedagógus!"
ASZTAFJEVA (hangosan) Itt van. Jöjjenek ide érte.
Hang az ajtó mögött: .Megkerült az elveszett!... Jönnek, rögtön jönnek!"
TRETYJAKOV Végre abbahagyják majd az éneklést...
A dalolás azon nyomban félbeszakad.
ASZTAFJEVA Hallottunk belőle eleget... egy életre elég...
TRETYJAKOV Nem énekeltek rosszul, ezt el kell ismerni...
ASZTAFJEVA (keményen tartja magát) Kíséret nélkül...
TRETYJAKOV (az ablaknál) A maga ablakából nem látni az utat...
Arrafelé most kaszálnak? (A kezével mutatja az irányt.)
ASZTAFJEVA Marija szurdokán túl...
TRETYJAKOV Marija szurdoka... A városból ilyenkor a nyaralóba utaznak... A mezőre es az erdőbe...
AFJEVA (remekül tartja magát) Élvezik egy kicsit a természetet, pihennek...
A busz érkezése hallatszik.
TRETYJAKOV Ilyenkor csak az őrültek mennek vissza a városba... Mondja, ha jön helyettem egy másik tanár, őt is megszereti itt majd mindenki?
ASZTAFJEVA Miért is ne? Megszeretjük. Három évig szeretni fogjuk. Ahogy illik.
TRETYJAKOV Jön valami legényke, egy ficsúr, az új földgömbjével... Maguk meg kinyitják neki az én lakásomat, megmutatják az én iskolámat és — megszeretik... Szomorú história.
ASZTAFJEVA (elkeseredetten) Nem tesz semmit. Túléljük!
TRETYJAKOV De nekem nem tetszik. Ez a bizonyos legényke a földgömbjével — ez sem tetszik .. Mulatságos, de az ő sorsa is most dől el. Ez a legényke a kezemben van.
A sofőr hangja az ajtó mögül: „Mi lesz már? Jön az a tanár, vagy sem?"
TRETYJAKOV (odamegy az ajtóhoz, kinyitja) Kesa, bocsáss meg, kérlek. Ne haragudj, hogy soká kellett várnod...
A sofőr hangja: „Semmi baj, Vlagyimir Alekszandrovics, volt már rosszabb is..."
TRETYJAKOV Ma nem utazom sehová...
A sofőr hangja: „Holnap meg nincs járat. Szabadnap..."
TRETYJAKOV Persze, neked is pihenned kell néha.
A sofőr hangja: .Muszáj. Viszlát, Vlagyimir Alekszandrovics."
TRETYJAKOV Viszontlátásra.
Az ajtó nyitva marad. A távolból ismét fölhangzik az ének. Távolodik.
ASZTAFJEVA Megint! Hallja?... Énekelnek... bolondok ezek...
TRETYJAKOV Fütyülök rá, persze, mégis érdekes lehetett, amiről az imént beszélhettek!
Asztafjeva nevet, és lemegy a függöny.
GÁLVÖLGYI JUDIT fordítása
Néhány szó Alekszandr Vampilovról:
 |
| 2004-ben Irkutszkban emelt Vampilov-szobor |
Sz. 1937-mh. 1972, Kutulik. Orosz drámaíró, a szibériai irodalom meghatározó személyisége. Az irkutszki egyetem bölcsészettudományi karán szerzett diplomát 1960-ban. Művei 1958-tól jelennek meg. Elbeszéléseket, drámákat ír. Nagy sikerű művei közül megemlítjük: Júniusi búcsúzés, Az idősebb fiú, Vadkacsavadászat. A szovjet-orosz dráma egyik megújítója, Csehov-tanítvány; magyar színpadokon is szívesen játszták. Számos darabját megfilmesítették, tévéjátékban feldolgozták.
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1980/8. sz., 103-110. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése