"Most már cigány vagyok én is!"

DAVID SZAMOJLOV
Fantázia Radnótiról

(Néhány szó a Radnóti-fantázia elé)

Radnóti Miklós első orosz nyelven megjelent kötetének egyik fordítója voltam én is. Akkor, az első alkalommal, nagy figyelemmel és együttérzéssel olvastam Radnótit, s ebben a szellemben fordítottam, Kun Ágnes irányításával.
De úgy érzem, csupán a második olvasás és fordítás alkalmával értettem és szerettem meg igazán Radnótit.
Ekkor fedeztem föl benne az áttetszően kifinomult költőt, aki aggódva s mégis nagy erővel élte meg emberi és költői sorsát.
S úgy éreztem, magamban talán én is „megélhetném" ezt a sorsot — ami később meg is valósult.
Radnóti verssorai, alakja addig nem hagytak nyugodni, míg végül meg nem találták fantasztikus megtestesülésük formáját.
Verseimben más személyekkel már többször megtettem, s most Radnóti sorsát akartam „újrajátszani", „kiegészíteni". Életben hagytam, lehetővé tettem, hogy túlélje a háborút, megérje az idős kort. Nemcsak a lágerből szabadítottam ki, de föltártam belső szabadságát, megszabadítottam minden „külsőségtől", azaz világosabban mutattam föl mindazt, ami a háború előtti költészetének mélyén rejlett.
A költőnek ezzel az általam formált alakjával egy valóságos 1945-ös esemény olvadt össze: találkozásom a hadak útján egy magyar cigány családdal, akik életben maradtak egy Oranienburg környéki lágerban.
Ez a néhány szó a Radnóti-fantáziáról nyilván nem túlságosan okos. De lehet-e okosan beszélni versekről?
Magyarázatra azonban mégis szükség van, hogy érthetővé váljék a Fantázia és az igazi Radnóti közötti összefüggés. A többi az olvasó dolga.

GÁLVÖLGYI JUDIT fordítása

Varga Imre: Radnóti (szobor)

Kilencszáznegyvenötben
Oranienburg felé
A néptelen úton
Egy pár méla igásló
Vonszolt egy társzekeret.
Fekete mellényesen,
Ócska nemezkalapban,
Mint valami talján,
Lépdelt a szekér mellett a kocsis.
—  Kik vagytok? - kérdeztem ékes 
Németséggel a kocsistól.
Csak a vállát vonogatta. 
Közben megállt a szekér, 
S néhány göndörhajú, sápadt 
És rémült kölyökarc 
Bámult belőle felénk. 
Mögöttük egy öregember, 
Rongyokba burkolózva, 
Ősz haja égnek állt, 
Mintha nem volna magánál, 
Németül ezt kiabálta:
-  Én vagyok Radnóti Miklós, 
A nagy magyar poéta,
Akit Budapest városában 
Minden kutya ismer! 
Elhoztak ezek a cigányok, 
Most már cigány vagyok én is! 
Nagy népség a cigányság, 
Nagy és megtörhetetlen, 
Mert övék a szabadság, 
A muzsika és a lovak. 
Nincs is szebb nép a világon, 
Mint a vándorcigányok! 
Itt akarok meghalni köztük, 
Hol hegedű sír és ló nyerít! 
Ördögbe a régi dicsőség! 
A régi boldogság - a szemétre! 
Már csak titeket szeretlek, 
Cigányok, muzsika, ló!...


Igy kajabált ez a furcsa 
Vénség a cigánykocsiban. 
Hallgatták némán a cigányok. 
S ott álltak a kiskatonák, 
Gondolva: hibbant az öreg.
Csak sokára tudtam meg, 
Hogy Radnóti Miklós, 
a költő Győr mellett veszett el, 
Valahol, egész fiatalon.
Én értettem-e rosszul? 
De nem, hiszen most is előttem áll 
Az az őrült öreg, ahogy kiabálja, 
Hogy ő maga Radnóti Miklós.

SOMLYÓ GYÖRGY fordítása

Néhány szó a fordítóról:


David Szamoilovics Szamojlov 1920-ban született Moszkvában. Orosz költő, műforditó. Költészete magyar nyelven 1970 után vált ismertté, különböző antológiák és lapközlések révén.


(Forrás: Szovjet Irodalom, 1984/5. sz., 96-100. oldalak)