Eljön az idő,
mikor az ember magába réved,
s boldogságot szomjazó
ajkán kiütközik a só:
akkor gyertek el hozzám
füstbe-lángba borult évek,
gyújtsátok szememre
a szovjet születését.
Tiporjátok küszöbömet
ti háncsbocskoros lábak,
szürke posztóköpenyek,
ahogy ti óvtatok vállat...
Csörtessetek szobámba,
mintha rohamra hívna kürt,
plakát-harcosok, kiknek a
puskaszó a reménység.
Katonakenyéríz
marja kiszáradt ínyemet,
faljam a karéj pusztulást,
hogy erezzem éhségteket,
s tüdőmbe nyelném azt a port,
a fullasztó levegőt,
mikor a fehér lovasság
zúgott a sztyeppe földjén.
Csapjatok vendégséget,
fegyverre kapott szegények,
gyűlölni is bátrak.
Összevérzett zubbonytokat
gyűrjétek a fejem alá,
hadd álmodjam álmotok,
amelyet szurony tépett,
s kilyuggatott a töltény.
Nézzétek: ablakderengés
játszik a szürkületben,
tetők gerince fénylik,
szinte a magasba lebben;
hol van a hajdani tüz,
a bennetek halálig égő?
Fakadjon emberi fénye,
szemem kivakult ékkő.
PÉNTEK IMRE fordítása
Beszélgetés Eduardas Miezelaitis-szal
— Én az Emberről írtam könyvemet.
Az Asszonyról kell írnia magának!
— Kellene, Mester. Írom évek óta,
Mégsem tart még felénél se a munka.
Hogy szépség s értelem: benne iker-alak,
Előterében zsúfolt napjainknak...
Elhagynak az ily költői szavak,
Olcsó, kopott rézpénzként szétgurulnak.
Lényem kevés hozzá, hogy összeálljon,
Képéhez nincs elegendő vonásom.
A mozaikképét kell összeraknom
Kis részecskékből — bajos, lassú munka.
A mozaikképét kell összeraknom:
Ablaküvegből, mit szétvert a bomba,
Vérből, könnyből, szitkokból, sírkövekből,
Gyöngéd, szenvedélyes könyörületből,
Bölcsődalból, mely száll romok felett,
Tehetségből, mely egyre-újra éled,
Hogy így beléleheljem lelkemet.
Bajos, lassú munka.
Rámegy az élet.
TANDORI DEZSŐ fordítása
Szeress, de meg ne alázz
Szeress, de meg ne alázz,
Szívem nem tűri a kisajátítást,
Valahányszor meghajolnom kell,
Valami elszakad, összetöri reményeimet,
És a felhők elrejtik a napot,
És a fákról lerongyolódik a gally,
És a fekete, ürömízű bánat
Áthat mélyen, átkarol...
Szeress, de meg ne alázz,
Kétely s bizalmatlanság csapdáiban
Vergődnék, mint a fogoly madár,
Megtört szárnyakkal, agyaghoz közel,
Eltűnne öröm, álom, fényesség nem ragyogna fel,
Csak a gyanúsítás esője homályositana mindkettőnket el.
Szeress, de meg ne alázz,
Mindent megsemmisíteni nem akarhatsz.
Nem romboltad-e szét magad máris
az örömtelen, szürke romokig?
Jobb, ha egekbe írod nevemet,
Csillagok mellé, velük egy sorba fel,
Jobb, ha engeded, hogy mint a szivárvány,
Ragyogjak fölötted, s meg se érintselek,
S mint egy fehér Elbrusz maradsz magadnak akkor
oszthatatlanul, határtalanul...
PARDI ANNA fordítása
Kék vízen ringó
Kék vizén ringó tornyok és tetők.
Alkony visszfénye, megcsillan a tó.
Hallani a távolodó időt,
melyben kihűl ének s gyermeki szó.
Mélyebbre vájják gyökerük a fák,
ködbe merül a nyírek ágboga.
Fakul az arany tátika-virág,
ahogy szivárog, gyűl az éjszaka.
Meg kell őrizni a múló időt,
a hullámló sötétet odafönn
s itt lenn a tájat, amint zúg a csönd:
— Szeretlek. Ez a késő lobogás
megőriz évről évre. Megbocsáss
tétova lépteimért. Megbocsáss,
ha keserűség, kandi bú övez,
mint itt a parton milliónyi nesz.
Világíts utamon és így szeress,
ahogy tovatűntét a hallgatás.
Kék vizén ringó tornyok és tetők.
Alkony visszfénye, megcsillan a tó.
Hallani a távolodó időt,
melyben kihűl ének s gyermeki szó.
SZEPESI ATTILA fordítása
Két pont
Első gyenge kiáltásom
kis pont az időben, térben,
s a második pontot adja
majd kialvó végső lehelésem.
Akkor majd a két pont között
pályám lebeg vékony szálon,
ez a vonal: múlt életem,
minden mosolygásom, hangom, álmom.
De míg nincs a második pont,
mintha könnyű volna élnem,
csüngök sorsomon, mint méh csüng
a virágon, minden lába mézben.
Amíg nincs a második pont,
csengek, Curjona harangja,
tágra tárult szemeimen
belém röppen egy sereg pacsirta.
Amíg nincs a második pont,
látni vágyom, hol vagyok ma,
esténkint a szél a felhők
szürke kocsisorát honnan hozza.
Amíg nincs a második pont,
eszmélnem kell e világra,
tudnom kell, hogy milyen erők
törnek utat bennem, mint a láva.
Amíg nincs a második pont,
van vágyam, van büszkeségem,
akaratom és szerelmem,
külön munkám, közös hazám, népem.
Amíg nincs a második pont,
él az énem és a testem,
én az örökkévalóból
kihullott kis élet-mag lehettem.
WEÖRES SÁNDOR fordítása
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1978./8. sz., 71-76. oldalak)
Néhány szó Aria Elksnéről:
Lett költőnő; szegényparaszti család gyermeke. 1953-ban végezte a rigai orvosi egyetemet, s hosszú időn át az intézmény oktatója volt. 1956 óta jelennek meg irodalmi művei. Költővé válásáról mesélte a Szovjet Irodalom munkatársának, hogy az emberekkel való foglalkozás egészségügyi módja sehogy se vitte közelebb eredeti céljához - megismerni az embert. A szanatóriumban, ahol dolgozott, irók is voltak: "Amikor megláttam, hogy mennyit dolgoznak, azt gondoltam, ha én is ennyit dolgozom majd, lehet, hogy nekem is sikerül valami..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése