Tavak csészéiben
mérik maguk a halászladikok,
az átsuhanó felhők, madarak.
Most a Mjasztra tavába
zúdult bele a vihar —
mérlegcsészéje süllyed,
aztán a Narocsba
partizánszobor árnya hullt,
s emelkedni kezdett a tó.
E mérlegcsészék föl-le, föl-le
hintáinak fellegtől, szivárványtól,
naptól meg csillagoktól.
Tavak csészéin hányszor, de hányszor
méretett meg
szívem, szavam, dalom.
Fazekas parancsol agyagnak
Fazekas parancsol agyagnak,
hogy korsóvá legyen és
festő a friss falaknak
virágos nevetést,
csizmadia a bőrnek,
amelyből jó cipő lehet,
szántóvető az anyaföldnek,
hogy szüljön kalászt: kenyeret,
kovács parancsol a tűznek, a vasnak
zengni a kalapács alatt,
én meg - zengni, dalolni
késztem a szép szavakat.
VERESS MIKLÓS fordításai
Meghalnak a fák is
Meghalnak a fák is,
Ha nem ismerik már meg
Az évszakokat,
S nem feleselnek a visszhanggal;
Meghal a víz is, ha felejti,
Merre kell folynia néki,
S nem oltja szomját senkinek.
Meghal a föld, ha nem szüli többé
Ért gabonáját,
Nem ringat többé dalokat,
S meghal az ember, ha képtelen arra,
Hogy örüljön az életnek,
Mely maga a csoda.
SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER fordítása
A chilei nyírfa
Valparaisóból Carlos de Campóba
Hogy törjek el
esőn, felhőkön át?
A hegytetőt, a pampát bírnám szóra,
Az útmenti araucaria fát.
De hát egymás nyelvét, kérő szavát
Nem értjük. S akkor bámuló szemem
Egy nyírfára, otthoni nyírre lát
A kunyhó előtt, a kopár gyepen.
Puetát táncol, megismer mindjárt, Előttem jár
mint bányászlámpacsóva,
Kisér, vezet — mindég csak énrám várt –
Valparaisból Carlos de Campóba.
Az évek mennek, szállnak szinte,
S most is, mindég, hogyha emlékezem
Chilére, chilei testvéreimre,
Az a kis nyírfa tűnik föl nekem.
Fölötte ma kegyetlen szél sivít,
Ólom esőt hozó,
önhitt-jeges,
Barbár, gyülevész csorda pusztít itt,
De az idők végéig sem lehet
Legyűrni őt. A rét kihajt a fényben,
Fölszárad a könnyek folyója,
S uton leszünk, együtt mind, ahogy régen
Valparaisóból
Carlos de Campóba.
A kunyhónál vidám, baráti szívvel
Merengünk majd az elmúlt éveken,
S a puetát is eljárjuk a nyírrel
A tavaszi szabadság-ünnepen.
NYILASY BALÁZS fordítása
Álmok tenyered ereszalján
Nekem el-sose-múlható álmot
horzsoló tenyered halk
ereszalja adott csak.
(Bocsáss meg, hogy e kis vallomást most
ily banálisan kezdem.)
Sebeimre — és hány volt,
ki tudná! — szád volt
tapasz és gyógyír: ápolt,
s — megtért kalandor — nem érdemeltem,
bitoroltam csak lángod.
(Bocsáss meg, kérlek, most is,
ahogy eddig is, annyi esetben.)
Ami úgy olvaszt ki fagyomból — lásd,
nem tudok egy tüzet sem
olyat, mint dalolásod,
amely mellett, én vásott,
dermeteg kezeim törve melegszem.
(Bocsáss meg, hogy e vad s értelme-vesztett
életem nyugalmad így dúlja, kedves!)
KISS BENEDEK fordítása
Amikor hívogatsz
Amikor hívogatsz,
s én nem felelek tüstént,
ne neheztelj.
Vállaimon gyakran
holtfáradt, messzi madarak pihennek,
s vigyáznom kell, föl ne ocsúdjanak.
S szememben egyre többször
megélednek halott barátaim —
olyankor szóval tartom őket.
S gyakran a dal, a dal-vágy
némítja el a számat,
s én nem tudom
neved kimondani.
S ne tévesszen meg az sem,
hogy köpenyem és sapkám
ott lóg a fogason.
Egyre gyakrabban töltöm
éjszakáimat, nappalaimat
a Narocs-tó parti nyírfák közt, ahol
az enyém minden bánat,
az enyém minden öröm,
ahol az enyém minden gondolat.
RATKÓ JÓZSEF fordítása
Honnan?
Belőled annyi öröm árad,
hogy már én is nevetni kezdek.
Honnan van benned ennyi bánat?
Veled vérzek — ki érti ezt meg?
Honnan van benned ennyi fény?
Arcod éjjel is elragad!
S honnan van ennyi árny, hogy én
nappal is bolygók, mint a vak!
Vándorének
Fáról kell vágni vándorbotot,
legjobb a juhar, kőris vagy tölgyfabot:
eső, fagy őt nem kergeti,
hóvihar — kedvét nem szegi,
sosem rúg be részeg füvektől,
dühödt kutyáktól meg nem hőköl,
gonosz tekintet nem riasztja —
üres kulacs, rátarti gazda,
szófukar ajtó: semmi neki!
Reményből szabj vándorköpönyeget:
feneketlen-mélyek rajt a zsebek,
belefér minden vasárnapod
s kenyérhéjjal dús ünnepnapod.
Színe legyen világosbarna
mint az eső, ha ázva-fázva
tűröd, vagy mint az út pora,
vagy hétköznapjaid sora, mint a barázda.
Harmadfű bika cserzett bőréből
varrj vándorcsizmát — az ám erős bőr!
Sötétbarna talp legyen rajta,
két sor szeggel, az aztán tartja.
Szívós társad lesz ez a csizma,
nem fárad benne lábad izma
sem őszi sárban,
sem lejtőn, nyárban.
S miből költi dalát a vándor?
Madárfüttyökből, szélzúgásból,
gondokból, víg gondolatokból,
még csendből is, néma titokból.
Kit ez nem csábít, semmi áron
ne jöjjön vélem vándorútra —
Menni, csak menni, télen, nyáron!
Hová? Ki tudja?
KÉPES GÉZA fordításai
RATKÓ JÓZSEF
Tűnődés fordítás közben
Első verseskötetével vagyok egyidős. Makszim Tank tehát öregember. Fényképen sem láttam, nem tudom, magas-e, zömök-e, mogorva-e vagy nyílt a pillantása. Egyet állíthatok róla majdnem biztosan: a haja fehér. Mert jutott neki már fiatalon olyan sors, amely nem kíméli az embert, s nem — különösképp — a költőt. Harcolt a lengyel pánok ellen szűkebb hazája, Nyugat-Beloruszia szabadságáért, forradalmi folyóiratot szerkesztett, börtönt ült, s első könyvét, amelyet egy illegális forradalmi szervezet segítségével tett közzé, a polgári Lengyelország rendőrsége elkobozta. Nálunk eddig kevés verse jelent csak meg, pedig ma ő az egyik legismertebb belorusz költő Szovjetunió-szerte. Petőfit is fordított.
Milyen verseket írhat az, aki ha ifjúságára gondol, harcra gondol? Azt hihetnők, hogy Makszim Tank költészetében újraéli, újramondja ifjúsága forradalmi harcait, emlékmüvet állít verseiből halott harcostársainak, hogy költészete példatára a forradalmárok szilárd erkölcsének. Már ez is egy teljes költői világ.
Tíz verse napok óta itt fészkelődik kezem s szívem ügyében. Faggatom, ízlelgetem őket. Nyersfordítások, tehát alig-magyarul vallanak szerzőjük költői szándékáról, gondolatairól. Vajon milyenek lesznek, ha magyar versekké igazodnak? Ha (elnézést a hasonlatért) szavaik fölsorakozva kivágják a díszlépést az eredeti belorusz ritmusra?
Ami első pillantásra is látszik: finom líraiság szövi át ezeket a verseket; átlátszó, mert tiszta, gondolatokat közölnek; nem szólnak fölöslegesen, tehát pontosak. Közülük a legszebb talán a „Vándorének". Hallgassunk bele, már Képes Géza fordításában.
Fáról kell vágni vándorbotot,
legjobb a juhar, kőris vagy tölgyfabot:
eső, fagy őt nem kergeti,
------------------------------------------
dühödt kutyáktól meg nem hőköl,
szófukar ajtó: semmi neki!
-----------------------------------------
Reményből szabj vándorköpönyeget:
------------------------------------------
S miből költi dalát a vándor?
Madárfüttyökből, szélzugásból,
gondokból, vig gondolatokból,
még csendből is, néma titokból.
Így volt, így van ez magyarul is — tanúsítaná Julianus barát s Körösi Csorna, tanúsítják vándordalaink. „Fazekasparancsol agyagnak" Juhász Ferenc „Te ekével, te kalapáccsal, tollal" című versének belorusz testvére, szó szerint, gondolat szerint.
Makszim Tank fogékony „a világ apró rebbenései" -re is. „Az új utcán" új hársfái megállítják, kikérdezik a helyi szokásokról; szót ért a chilei nyírfával, noha szívét és dalait szülőföldje tavainak „mérlegtányérján" méri. Hazaszeretet és nemzetköziség — „emberköziség" (hogy Németh Andor szép szavával szóljak) tartják okos egyensúlyban költészetét... „A fák meghalnak" című versében azt írja Makszim Tank, hogy az ember akkor hal meg, amikor elveszíti ama képességét, hogy csodálkozzék (és lelkesedjék) az életen. Mit üzenhetnék innen mást neki, minthogy csodálkozzék, lelkesedjék sokáig.
Néhány szó Makszim Tankról:
Szkurko, Jaugenyij; Pilkauscsina, 1912 —): belorusz költő. Parasztcsaládból származik. 1927-től részt vett a munkásmozgalomban, hazája felszabadulása után fontos közéleti funkciókat töltött be. 1931-től jelennek meg versei. A lengyel költészet fordítója. Összegyűjtött művei: Zbor tvorau 1 —4. 1966 — 1967.
(Forrás: Szovjet Irodalom, 1979/2. sz., 131-138. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése